A béke pártján

2023.03.06. 08:34

Novák Katalin: a háborút nem táplálni kell, hanem megállítani

Amerikai vezető keresztény értelmiségiek előtt tartott előadást a magyarországi politikáról, annak keresztény alapjairól vasárnap egyesült államokbeli látogatásának első napján a magyar köztársasági elnök New Yorkban.

Novák Katalin köztársasági elnök

Fotó: Sándor-palota

Novák Katalin beszélt Magyarország kereszténységhez fűződő viszonyáról, a magyar politika ezt érintő elemeiről, valamint a keresztény gyökerek társadalmi hatásairól.   

Magyarország definíció szerint és sorsából fakadóan keresztény ország, ami a mindennapi életben is megjelenik. A rendszeres templomba járók számától függetlenül az életmód és a hagyományok keresztények

– mutatott rá az államfő a Bonum Commune Alapítvány szervezésében megvalósult eseményen. Beszélt Magyarország üldözött keresztények védelmében tett lépéseiről is, amelyek – szavai szerint – eddig már egymillió embert értek el világszerte, és ahogy mondta, ezáltal ma már a magyar emberek sokkal jobban odafigyelnek erre a kérdésre. 

  

A magyar politika alapvetéseiről elmondta, hogy az egyén mellett a közösséget is prioritásként tekinti, amelyben az egyén szuverenitása mellett a nemzet és ország szuverenitása is kiemelt. A politikai intézkedésekben meghatározó a munka tisztelete, valamint az emberi élet és méltóság minden formájának, illetve a családok és gyerekek védelme és a felelősség ezekben – tette hozzá.   

Az államfő a keresztény alapú politizálás példájaként bemutatta a magyar családpolitika elemeit és alapelveit. Kiemelte, hogy ennek nem része az, hogy az állam bárkinek megmondja, miként éljen, de az feladata, hogy lehetőségeket biztosítson ahhoz, hogy az emberek gyermeket vállaljanak, ha úgy döntenek. Ennek során a hagyományos családokat és családi értékeket támogatják – jegyezte meg amerikai hallgatósága előtt, többször utalva a 2012-ben életbe lépett magyar Alaptörvény rendelkezéseire.   

Novák Katalin az ukrajnai háborúra is kitért, hangsúlyozva, hogy az a családoktól követeli meg a legtöbb áldozatot, már csak ezért is kell a békének és tűzszünetnek következnie, a keresztény értékek nevében lezárulnia a háborúnak. 

A háborút nem táplálni kell, hanem megállítani.

Gladen Pappin, a Dallasi Egyetem tanára, az esemény egyik szervezője, a budapesti Mathias Corvinus Collegium vendégprofesszora elmondta, fontosnak tartották, hogy az amerikai közönség is tudomást szerezzen a magyarországi politika alapelveiről, és megjegyezte, hogy igaz, a magyar egy nagyon bonyolult nyelv, viszont amit közvetít, nagyon világos gondolkodást tükröz.   

Novák Katalin hétfőn részt vesz és felszólal az ENSZ egyik legnagyobb rendezvényén, a nőügyi bizottság ülésén, ahol többek között a család fontosságáról fog beszélni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában