Ferenc pápa a fiataloknak: az ember nem attól lesz nagy, ha mások fölé emelkedik (videó)

Ferenc pápa délután 16:30-kor fiatalokkal találkozott a Papp László Budapest Sportarénában, majd az Apostoli Nunciatúrában a Jézus Társasága tagjaival nem nyilvános eseményen vesz részt. Kövesse nálunk a szentatya szombat délutáni programját.

Ferenc pápa a fiatalokkal rendezett találkozóján a Papp László Budapest Sportarénában 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Így köszöntötte Novák Katalin Ferenc pápát

A pápa pénteki beszéde előtt a fogadó ország nevében Novák Katalin államfő mondott köszöntőt. A köztársasági elnök a közösségi oldalán megosztott videóval idézte fel az eseményeket.

Ferenc pápa fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert

Ferenc pápa magánlátogatáson fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert, akit az Apostoli Nunciatúrán tartott találkozóra elkísért családja: felesége, lánya és fia is - közölte szombaton a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

A főpolgármesterrel folytatott találkozón a pápa hangoztatta azt a meggyőződését, hogy "falak helyett hidakra van szükség" 

- ismertetik a közleményben.

A tájékoztatás szerint Karácsony Gergely köszönetet mondott a pápának azért, hogy a válságok közepette a budapestiek erőt és bátorságot meríthetnek látogatásából és a városról is szóló szavaiból. A közlemény felidézi, hogy a Szentatya magyarországi látogatásának első napján "Budapestet a történelem, a hidak és a szentek városának, a jelen és a jövő főszereplőjének nevezte".

A főpolgármester arról beszélt Ferenc pápának, hogy "Budapest szabad, sokszínű és szolidáris városként kiemelt figyelmet fordít az elesettek, a szegények és a menekülők támogatására".

Karácsony Gergely örömét fejezte ki, hogy a Vatikán a látogatás szimbólumának a megújuló Lánchidat választotta, utalva az emberek közötti hidak építésére, melyet a főpolgármester saját személyes küldetésének is tart.

A főpolgármester a budapestiek nevében egy 19. század végén készült Lánchíd-fényképet, Klösz György alkotását ajándékozta Ferenc pápának

 - tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal közleményében, amelyben jelezték azt is, hogy  vasárnap a városvezető részt vesz a Kossuth téren megrendezett szentmisén és a Regina Coeli imádságon.

A közlemény kitér arra, hogy Karácsony Gergelyhez közel áll Ferenc pápa emberséggel, a társadalmi igazságossággal, valamint a klímavédelemmel és a környezet védelmével kapcsolatos hitvallása. Idézik a főpolgármester korábbi állítását, miszerint "Ferenc pápa a világ vezetői közül talán elsőként mondta ki a legfontosabbat: "a klímaváltozással és a környezet pusztulásával szemben csak akkor tudjuk hatékonyan felvenni a harcot, ha a szegénységgel és a szociális problémákkal is szembeszállunk".

Magyar jezsuitákat fogadott Ferenc pápa

Magyar jezsuitákat fogadott az apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápa szombaton kora este, szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán - közölte a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának kommunikációs irodája az MTI-vel.

A hagyományok szerint a jezsuita Ferenc pápa minden alkalommal külön találkozik a helyi rendtársaival hivatalos látogatásain

 - írták.

Az esemény - mint korábban más országokban is - magántalálkozó, amelyen a pápa kötetlen, testvéri együttlét során ismerkedik meg rendtársaival, az adott provincia életével - tették hozzá.

A jezsuiták több ajándékot adtak át az egyházfőnek. Kiemelkedik közülük a rendtartomány életéről Ferenc pápának készített képes kiadvány, benne lelkiségi, kulturális, társadalmi és szociális kezdeményezéseik bemutatásával. A Jezsuita Menekültszolgálat és a jezsuita arlói romamisszió egy-egy kézzel készített albumba rendezte tevékenységének legfontosabb pillanatait. Az ajándékok között volt az Ignác - A lelkek lovagja című jezsuita musical Erkel színházbeli előadásának felvétele, amelynek egyik betétdala lett a pápalátogatás himnusza.

 

A pápa a találkozón elhangzott beszédének összefoglalóját, a szokások szerint, várhatóan néhány hét múlva a Vatikán munkatársai közzé teszik.

 

Ferenc pápa: aki mer, az nyer

„Kedves testvéreim, azt szeretném mondani, hogy köszönöm! Köszönöm a táncot, az éneket, a bátor tanúságtételeket és köszönöm mindnyájatoknak, hogy itt vagytok: örülök, hogy veletek lehetek” – így kezdte Ferenc pápa beszédét a Papp László Budapest Sportarénában.

Az előtte a hitükről tanúságot tevő fiatalok beszámolóira utalva kiemelte, hogy

az ifjúság a nagy kérdések és a nagy válaszok ideje.

„Fontos, hogy legyen valaki, aki provokál, aki meghallgatja a kérdéseiteket, és nem könnyű, előre csomagolt válaszokat ad, hanem segít, hogy bátran vállaljátok az élet kalandját a nagy válaszok keresése során. Jézus is így tett” – emelte ki Ferenc pápa.

Beszéde előtt ajándékokkal és egy fantasztikus tánccal lepték meg Ferenc pápát:

@hirtv_official 🥳Meglepétésekkel és egy fantasztikus tánccal lepték meg Ferenc pápát. #pápa #francesco #foryou #budapest #latogatas #fiatalok #arena ♬ eredeti hang - HírTV

Ferenc pápa az egyes tanúságtételekre is reagált, igazat adott Bertalannak, aki arról beszélt, hogy Jézus nem valami távoli mesekönyv szereplője, nem is szuperhős egy képregényben:

Krisztus a testet öltött Isten, az élő Isten, aki közel jön; ő a Barát, a legjobb barát, ő a Testvér, a legjobb testvér, és nagyon jól tud kérdezni. Az evangéliumban ő, aki a Mester, valójában kérdéseket tesz fel, mielőtt válaszokat ad.

A szentatya felidézte a Szentírásból, amikor Jézus szembenéz azzal a házasságtörő asszonnyal, akire mindenki ujjal mutogatott. Mint mondta, Jézus közbelép, a vádolók elmennek, ő pedig egyedül marad vele. Ekkor szelíden megkérdezi tőle: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?”  Ő így válaszol: „Senki, Uram!” – tudósít a Magyar Nemzet.

Isten mindig megbocsát

8És így, ahogy ezt mondja, megérti, hogy Isten nem elítélni, hanem megbocsátani akar. Isten mindig megbocsát! Ő minden esésnél kész arra, hogy felemeljen minket! Soha nem szabad tehát félnünk, hogy vele járjunk és haladjunk előre az élet útján” – emelte ki Ferenc pápa, aki ezen a ponton a közönséget is megkérte, ismételjék el magyarul, hogy Isten mindig megbocsát.

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy Mária Magdolnára is gondoljunk, aki húsvét reggelén elsőként látta a feltámadt Jézust. Az üres sír mellett sírt, és Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?”. És így, mélységesen meghatódva, Mária Magdolna megnyitotta szívét, elmondta neki gyötrelmét, feltárta vágyait és szeretetét.

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását vasárnapig folyamatosan követhetik a HírTV-n. Az előkészületekről és a szentatya programjáról minden részlet megtalálható a HírTV oldalán.

„Most figyeljük meg Jézus első találkozását azokkal, akik a tanítványai lettek” – kérte Ferenc pápa, aki emlékeztetett: ketten közülük, akiket Keresztelő János küldött, utána mennek. Az Úr megfordul, és egyetlen kérdést tesz fel: „Mit akartok?” Megkérdezik tőle, hogy hol lakik, és Jézus nem adja meg a címet, hanem utat nyit nekik és azt mondja: „Gyertek, nézzétek meg”. A szentatya kiemelte, hogy Jézus nem prédikál, hanem utat nyit:

nem azt akarja, hogy tanítványai a leckét ismételgető iskolások legyenek, hanem szabad és úton lévő fiatalok, egy olyan Isten társai, aki meghallgatja szükségleteiket és odafigyel álmaikra.

Mint mondta, eztán egy idő múlva a két fiatal tanítvány csúnyán elcsúszik: rossz kérést intéznek Jézushoz, nevezetesen, hogy a jobb és bal oldalán ülhessenek, amikor király lesz. Szerinte érdekes azonban azt látni, hogy Jézus nem dorgálja meg őket merészségükért, nem azt mondja nekik: „Hogy merészelitek, még csak ne is álmodjatok ilyenről!”.

FERENC pápa
Ferenc pápa egy hívőt áld meg, amikor érkezik a fiatalokkal rendezett találkozójára a Papp László Budapest Sportarénában 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Jézus nem rombolja le, hanem kijavítja álmaikat, hogy miként valósítsák meg azokat; elfogadja a valami nagyobb felé irányuló vágyukat, de ragaszkodik egy dologhoz, amit jól meg kell jegyeznünk:

az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé emelkedik, hanem attól, hogy másokhoz leereszkedik; nem mások kárára, hanem mások szolgálatával

Mint kiemelte: Jézus örül annak, ha nagy dolgokat érünk el. Nem azt akarja, hogy lusták és kényelmes emberek legyünk, nem azt akarja, hogy csendesek és félénkek legyünk, hanem azt akarja, hogy élők, aktívak, főszereplők legyünk. Ő soha nem kicsinyli le várakozásainkat, hanem éppen ellenkezőleg, vágyaink mércéjét emeli fel.

„Jézus egyetértene egy közmondásotokkal, remélem, hogy jól mondom: aki mer, az nyer” – mondta magyarul a közmondást Ferenc pápa, kijelentését pedig tapsvihar követte.

Szerinte ahhoz, hogy győztesek legyünk, két alapvető lépést kell megtennünk , csakúgy, mint a sportban: először is, tűzzünk ki magasabb célokat, másodszor pedig eddzünk. A fiataloknak üzenve, elmondta, hogy a boldogsághoz csak a minimumra van szükséged: diploma, pénzkereső munka, egy kis szórakozás. 

Jézus a legjobb edző

„Nem, azt hozd játékba, amid van. Van egy jó tulajdonságod? Fektessen bele, félelem nélkül! Érzed a szívedben, hogy van olyan képességed, amivel sok jót tehetsz? Érzed, hogy jó dolog szeretni az Urat, nagy családot alapítani, segíteni a rászorulókon? Ne gondold, hogy ezek elérhetetlen vágyak, hanem fektess az élet nagy céljaiba!” – emelte ki a szentatya.

Ferenc pápa kiemelte, hogy ehhez párbeszédben kell lenni Jézussal, aki a lehető legjobb edző.  

FERENC pápa; PALÁNKI Ferenc
Ferenc pápa beszédet mond a fiatalokkal rendezett találkozóján a Papp László Budapest Sportarénában 2023. április 29-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

„Ő meghallgat téged, motivál, hisz benned, tudja, hogyan hozza elő belőled a legjobbat. És mindig arra hív, hogy csapatjátékos legyél: soha ne egyedül, hanem másokkal együtt, az Egyházban, a közösségben, együtt, közös élményeket megélve – hívta fel a figyelmet Ferenc pápa.

„Gondolok például az ifjúsági világtalálkozókra, és megragadom az alkalmat, hogy meghívjalak titeket a következőre, ami augusztus elején lesz Portugáliában, Lisszabonban” – emelte ki Ferenc pápa. Szerinte ma nagy a kísértés, hogy beérjük egy mobiltelefonnal és néhány baráttal. De még akkor is, ha sokan ezt teszik, még ha nektek is ehhez volna kedvetek, ez semmi jóra nem vezet.

Mint kiemelte, az edzésnek is van egy fontos eleme, és utalva az egyik fiatal hitvalló tanúságtételére, az ezernyi rohanás, a lázas sietség és gyorsaság közepette van egy lényeges dolog, ami ma mind a fiataloknak, mind a felnőtteknek hiányzik.

 

Azt szeretném mondani nektek: e tekintetben ne féljetek szembe menni az árral, találjatok minden nap időt a csendre, hogy megálljatok és imádkozzatok. Ma minden azt mondja nektek, hogy gyorsnak, hatékonynak, gyakorlatilag tökéletesnek kell lennetek, mint a gépek!

 

– emelte ki a szentatya.

Hozzátette: aztán rájövünk, hogy gyakran kifogy a benzin, és nem tudjuk, mit tegyünk.  – Olyan jó, ha meg tudunk állni tankolni, az akkumulátorokat feltölteni. De vigyázzunk: ne merüljünk el a saját búskomorságunkban, ne merengjünk a szomorúságainkon, ne gondolkodjunk azon, hogy ki tette ezt vagy azt velem, ne azzal foglalkozzunk, hogyan viselkednek mások; ez nem jó! – hívta fel a figyelmet Ferenc pápa.

Ne virtualizáljátok az életeteket!  

Ferenc pápa a csend jelentőségére is rámutatott, mondván: a csend az a talaj, amelyen áldásos kapcsolatokat lehet ápolni, hogy arcokat és neveket vigyünk elé, bemutassuk neki barátainkat és elmondjunk értük egy imát. A csend továbbá lehetőséget ad arra, hogy elmondjuk aggodalmainkat, elolvassuk az evangéliumnak egy oldalát. Segít a természetet is megfigyelni, hogy ne csak az ember által készített dolgokkal kerüljünk kapcsolatba, hanem felfedezzük a minket körülvevő szépséget.

„A csend ezért nem arra való, hogy mobiltelefonokra és a közösségi médiára tapadjunk. Az élet ugyanis nem egy képernyőn folyik, hanem a világban. Ne virtualizáljátok az életeteket!” – hangsúlyozta a szentatya.

A katolikus egyházfő köszönetet mondott Dórának, aki szintén tanúságot tett előtte a hitéről. Mint mondta Dóra – bár minden nap szembesül a kamaszkor nehézségeivel – úgy beszél a hitről, mint egy szerelmi történetről. Tudja, hogy Jézus Krisztus vele van, és segít legyőzni az összes akadályt, amivel ő találkozik. 

Valódi emberekkel történnek nagy dolgok

Ferenc pápa ekképpen folytatta: a csend az ima ajtaja,

 

az ima pedig a szeretet ajtaja.

 

Az ima párbeszéd Jézussal, ahogy a szentmise is találkozás vele, a gyónás pedig az az ölelés, amit tőle kapsz.

Ferenc Pápa a Papp László Budapest Sportarénában
Fotó: Vincenzo Pinto / Forrás: AFP

„Liszt Ferenc, a ti nagy zeneszerzőtök jut eszembe. Zongorájának tisztítása közben találtak néhány rózsafüzérszemet, amelyek talán beleestek a hangszerbe és eltörtek. Ez egy olyan nyom, ami arra enged következtetni, hogy egy-egy kompozíció vagy fellépés előtt, vagy talán egy rövid, elszórakoztató zongorajáték közben is imádkozni szokott: az Úrhoz és a Szűzanyához beszélt arról, hogy mit szeret, művészetét és tehetségét imádságba helyezte el” – fogalmazott a szentatya, majd arra bátorította a fiatalokat, hogy amikor imádkoznak, ne féljenek Jézus elé vinni mindazt, ami a belső világukban zajlik: a szeretetüket, félelmeiket, problémáikat, emlékeiket, reményeiket.

Mint mondta, így tett Bertalan is, aki a találkozásuk során nem szégyellte azt, hogy nyíltan beszéljen a szorongásról, amely néha megbénít, és a hit megtalálásának küzdelmeiről. „Nagyon szép, ha megvan benned az igazság bátorsága, ami nem azt jelenti, hogy megmutatod, hogy soha nem félsz, hanem hogy megnyílsz, és megosztod gyarlóságaidat az Úrral és másokkal, anélkül, hogy elrejtenéd, anélkül, hogy másnak mutatnád magad, anélkül, hogy álarcot viselnél” – fogalmazott Ferenc pápa.

Kiemelte azt is: 

 

az Úr nem rendkívüli emberekkel tesz nagy dolgokat, hanem valódi emberekkel.

 

„Ezzel szemben azok, akik a saját képességeikre hagyatkoznak és a látszat szerint élnek, távol tartják Istent a szívüktől. Jézus a kérdéseivel, a szeretetével, a Lelkével mélyünkre hatol, hogy igaz emberekké tegyen minket. És ma nagy szükség van az igaz emberekre!” – húzta alá.

Meglátása szerint – amelyről az egyik fiatal, Tódorral is beszélt – a missziós buzgalmat elaltatja biztonságos és kényelemes életünk, miközben innen nem túl távol háború és szenvedés az úr. Éppen ezért

 

a szentatya arra hívott mindenkit, hogy vegyük kezünkbe sorunk azért, hogy segítsünk a világot békességben élni.

 

„Mindannyian tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mit teszek másokért, az Egyházért, a társadalomért? A saját érdekeimet szem előtt tartva élek, vagy kockáztatok másokért, érdekeimre nem gondolva? Tegyük fel a kérdést, hogy mennyire vagyunk hálásak, hogy mennyire vagyunk képesek Jézus példája szerint szolgálva szolgálni” – fogalmazott a szentatya.

Megosztásból csoda

Ferenc pápa végül a kenyér és a halszaporítás csodáját elevenítette fel az evangéliumból, felhívva a figyelmet arra a részletre, amelyet a Szentírás is a képzeletünkre bíz. Az evangéliumban ugyanis, nem említik, hogy hogy vajon hogyan vették rá a tanítványok a fiatalembert, hogy odaadja az ebédjét, amit előrelátó módon csomagolt magának.

Talán ő is úgy gondolta, hogy nem elég az étel, nem az ő dolga, hogy gondoskodjon a Jézust hallgató tömeg megetetéséről. De talán azt mondták neki, hogy maga Jézus kéri ezt. A férfi azonban megbízott bennük, és mindent odaadott, semmit sem tart meg magának. Azért jött, hogy Jézustól kapjon, és azon kapja magát, hogy ő az, aki Jézusnak ad.

FERENC pápa
Ferenc pápa az Úr imádságát, a Miatyánkot imádkozza a jelenlévőkkel együtt a fiatalokkal rendezett találkozóján a Papp László Budapest Sportarénában 2023. április 29-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

„Így történik meg a csoda. A megosztásból születik: a Jézus által véghez vitt megsokszorozás akkor kezdődik, hogy az a fiatalember megosztja vele és másokkal azt, amije van. Annak a fiatalembernek a keveséből Jézus kezében sok lesz. Íme, ide vezet a hit: az adakozás szabadságához, a nagylelkűség lelkesedéséhez, a félelmek legyőzéséhez,  önmagunk kockára tételéhez” – mutatott rá a szentatya, majd ekképpen folytatta:

 

barátaim, ti mind értékesek vagytok Jézus számára, és számomra is!

 

 

Ne feledjétek, hogy senki sem veheti el helyeteket az egyház és a világ történetében: senki sem képes arra, amire csak ti vagytok képesek. „Segítsünk egymásnak elhinni, hogy szeretettek és értékesek vagyunk, hogy nagy dolgokra vagyunk teremtve” – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd arra kért mindenkit, hogy bátorítsák egymást ebben. A szentatya beszéde végén a fiataloktól is azt kérte, imádkozzanak érte is.

 

A beszéd végén a megjelentek együtt mondták el az Úrtól tanult imádságot a katolikus egyházfővel.

Megérkezett a szentatya

Megérkezett a pápa a teltházas a Papp László Sportaréna, ahol leginkább fiatalok várják a találkozást az egyházfővel. 

FERENC pápa
Ferenc pápa érkezik a fiatalokkal rendezett találkozójára a Papp László Budapest Sportarénában 2023. április 29-én 
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

A szentatya beszédét oldalunkon is élőben közvetítjük. 

Hatalmas ováció kísérte a szentatya felkonferálását

Megkezdődött a hivatalos program a Forráspont ifjúsági fesztiválon, a Papp László Sportaréna mostanra megtelt. Az eseményen, mint a korábbi hasonló rendezvényeken, most is a Forráspont Band és a 4 Akkord Show Kórus adja a zenei szolgálatot. A hangulat már most fergeteges, a program ismertetésekor minden egyes fellépőt óriási üdvrivalgás kísért, a második legnagyobb ovációt Rúzsa Magdi kapta. A Papp László Sportaréna azonban akkor robbant fel igazán, amikor a délután házigazdái bejelentették: hamarosan érkezik a létesítménybe Ferenc pápa. A villanyokat közben lekapcsolták, nagyon sok fiatal élvezi, hogy a félhomályban a telefonjával világíthat. Ezzel némileg olyan hatást érnek el, mintha a lelátókon mécsesek égnének.

@hirtv_official Ferenc pápa hamarosan köszönti a fiatalokat a Papp László Budapest Sportarénában!🤩#pápa #francesco #nekedbelegyen #tv #foryou #budapest ♬ eredeti hang - HírTV

Változatos program

A hivatalos program 15 órától kezdődött, de a szentatya 16 óra 30 perc körül érkezik. Az eseményen Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKKP) ifjúsági bizottságának elnöke köszönti a szentatyát, majd Ferenc pápa beszédet mond a fiataloknak. Az ifjúsági találkozón most is a Forráspont Band és a 4 Akkord Show Kórus adja a zenei szolgálatot. Természetesen elhangzik a találkozó dala a Szent Ignác életét feldolgozó musicalből Dolhai Attila, Nagy Bogi, Dánielfy Gergő, Szőcs Reni és Szandi részvételével. Az eseményen Rúzsa Magdi is énekel majd – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Rövidesen tizenegyezer fiatallal találkozik Ferenc pápa

Hamarosan, délután 16 óra 30 perctől a fővárosi Papp László Sportarénában tizenegyezer fiatallal találkozik majd személyesen Ferenc pápa. A budapesti eseményre nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is érkeztek meghívott és regisztrált fiatal magyar katolikus hívek. Fontos, hogy online felületeken, illetve élő televíziós adásnak köszönhetően is be lehet kapcsolódni a rendezvénybe, illetve a Szent István téren a bazilika előtti kivetítőn is lehet majd követni az eseményt.

FERENC pápa
Teltház Ferenc pápa érkezése előtt a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a szentatya fiatalokkal találkozik 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján
Fotó: Illyés Tibor

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntektől vasárnapig folyamatosan követhetik a HírTV-n. Az előkészületekről és a szentatya programjáról minden részlet megtalálható a HírTV oldalán.

A köztársasági elnök a szentatyával szelfizett

Novák Katalin a közösségi oldalán osztott meg egy fényképet az alábbi szöveggel: 

Amikor Ferenc pápa készít szelfit… 🙂

 

Orbán Viktor: találkozó Ferenc pápával

A miniszterelnök a közösségi oldalán osztotta meg azokat a fotóit, amelyek az egyházfővel való találkozóján készültek. 

A kormányfő később egy videót is megosztott a megtisztelő pillanatokról:

Vatikáni és olasz sajtó: Ferenc pápa Európa lelkét és a békét keresi magyarországi látogatásán

A katolikus egyházfő magyarországi látogatása első napját a béke szorgalmazásának szentelte Európa szívében a L'Osservatore Romano szentszéki napilap beszámolója szerint, miközben Erdő Péter bíboros Magyarország befogadási erejét hangsúlyozta az Il Giornale napilapban szombaton.

A L'Osservatore Romano közölte Novák Katalin beszéde teljes szövegét, mellyel az államfő a Sándor-palotában fogadta Ferenc pápát.

Az olasz katolikus püspöki kar (Cei) napilapja, az Avvenire úgy látta, az egyházfő magyarországi látogatásán „lelket keres Európa számára és békét az öreg kontinensen”. Az újság szerint a pápa más kulcstémákat is érintett első beszédeiben: az abortusz tragédiájával szembeni fellépés szorgalmazását, valamint az „ideológiai gyarmatosítás” elkerülését, mellyel kapcsolatban a gender-kultúrát említette meg.

Az Avvenirének nyilatkozó Andrea Tornielli, a vatikáni médiacsoport igazgatója hangsúlyozta, Ferenc pápa Budapestről „a békéről néma Európához” szólt.  

A Corriere della Sera megjegyezte, Oroszország megnevezése nélkül Ferenc pápa arra figyelmeztette Európát, hogy senkit sem kezelhet „örökös ellenségként”.

Az Il Foglio kommentárja szerint Ferenc pápa „Orbán jelenlétében a népek Európáját áldotta meg”, és az EU alapítóatyáit idézve, Alcide De Gasperit, Konrad Adenauert és Robert Schumant, „a székesegyházak Európáját sürgette az absztrakt bürokrácia Európája helyett”.

Alessandro Gisotti a vatikáni médiacsoport igazgatóhelyettese a pápai látogatás minden percét közvetítő TV2000 katolikus csatornán kijelentette: nem európai pápa kellett ahhoz, hogy figyelmeztesse Európát az alapítóatyáktól lefektetett értékekre.

„Az én Magyarországom nem a falak országa” – címmel jelent meg interjú Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel a jobboldali Il Giornaléban. Erdő Péter kijelentette, hogy Magyarországot a testvéri befogadás jellemzi: „ha egy tízmillió lakosú ország befogad másfél millió embert egy év alatt, nincsen szó falakról”.

A baloldali la Repubblica azt írta, Ferenc pápa szavai a gender-kultúrával szemben Orbán Viktornak szóltak a „kijevi béke közös ügye érdekében”. A napilap szerint Ferenc pápa és Orbán Viktor „furcsa párost képviselnek”, de az egyházfő budapesti látogatása „a közös pontokra akar rávilágítani, az ellentétek árnyalásával”, miután Magyarország támogatja a Vatikán közvetítési szándékát Kijev és Moszkva között a tárgyalások elindítására és a háború terjedése elkerülésére törekedve.

Megáldotta sofőrjétől kapott ajándékát Ferenc pápa

Megható pillanatot kaptak lencsevégre a Szentatyáról. A szívet melengető felvételen az látható, ahogy a pénteki köszöntési ceremóniája után az egyházfő beszáll a pápamobiljába, ahol egyedülálló ajándék várt rá – adta hírül a  HírTV.

A Szentatya sofőrje egy olyan plüssfigurával kedveskedett a kicsit sem hétköznapi utasának, amely magát Ferenc pápát ábrázolta
Forrás: Hír TV

A Szentatya sofőrje ugyanis egy olyan plüssfigurával kedveskedett a kicsit sem hétköznapi utasának, amely magát Ferenc pápát ábrázolta. Az egyházfő szinte azonnal meg is áldotta a plüsst, majd visszaadta sofőrjének, aki meghatódott a gesztustól.

@hirtv_official [3. Rész] Érdekességek Ferenc pápáról, amit eddig nem biztos hogy hallottál😳 Kövesd a HírTv-n a Pápalátogatást élőben péntektől vasárnapig!#pápa #francesco #nekedbelegyen #tv #foryou #vatikan #renault #budapest #roma ♬ eredeti hang - HírTV

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntektől vasárnapig folyamatosan követhetik a HírTV-n. Az előkészületekről és a szentatya programjáról minden részlet megtalálható a HírTV oldalán.

Ferenc pápa szombat délelőtti programjáról készült írásunkat ITT olvashatja el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában