Különleges ajándékokkal várják a szentatyát a sérült gyermekek

A Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonba látogató Ferenc pápát különleges ajándékokkal várják a vak, gyengénlátó és halmozottan sérült gyermekek.

Ferenc pápa 2023. április 22-én a vatikáni Szent Péter téren

Forrás: AFP

Fotó: Andreas Solaro

Ferenc pápa szombaton 8.45-kor érkezik a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonba, ahol az intézmény volt vezetőjeként, illetve a fenntartó szervezet igazgatójaként Inotay György fogadja a szentatyát – írja a Magyar Nemzet. Az igazgató kifejtette: ezután végigmennek az intézmény három épületén, így Ferenc pápa láthatja, hol és hogyan gondoskodnak a rájuk bízott vak, gyengénlátó és halmozottan sérült gyermekekről és fiatalokról. 

 

„Útközben Ferenc pápa bepillanthat a kápolnánkba, és találkozik azokkal a gyermekeinkkel, akiknek a 40-50 perces program végigülése szinte lehetetlen a betegségük, állapotuk miatt. A ház többi lakója az új épületünk ebédlőjében várja Ferenc pápát, akit latin nyelven köszöntenek, majd az otthon kórusa ad negyedórás műsort” – tájékoztatta a lapot Inotay György. Hozzátette: a szentatya érkezésekor és távozásakor is közösen énekelnek, s hogy együtt tudjanak imádkozni vele, minden lakó megtanulta latinul a Miatyánkot is.

Az igazgató elmondta azt is, a program része, hogy megajándékozzák Ferenc pápát.

Műhelyünkben készült egy szőttes tarisznya kék-fehér és sárga-fehér színekben – ezek a szentatya szülőhazájának, Argentínának és a Vatikánnak a színei –, valamint ajándékozunk a pápának egy sárga-fehér nemezből készült olvasót, amelyen »Tau« formájú »ferences« kereszt van fehérkőrisből, utalva a szentatya névválasztására, Assisi Szent Ferencre

– tudta meg a lap az igazgatótól.

A Magyar Nemzet teljes cikkét itt olvashatja el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában