Botrány

2023.04.19. 14:00

Nemi erőszakkal vádolják az Európai Parlament baloldali képviselőjét a belga hatóságok

Nemi erőszakkal vádolják az Európai Parlament (EP) egy baloldali politikusát, a görög Alexisz Georgouliszt, akinek mentelmi jogának felfüggesztését már kezdeményezték is a belga hatóságok. Az esetnek a görög belpolitikában is nagy a jelentősége, ugyanis egy hónap múlva parlamenti választásokat tartanak Görögországban.

Alexisz Georgoulisz az Európai Parlament (EP) baloldali politikusa

Forrás: YouTube

Az Euractiv hírportál értesülései szerint állítólag az EP egy korábbi tagja az áldozat, aki most az Európai Bizottságban dolgozik, emellett tagja a görög szocialista Pánhellén Szocialista Mozgalomnak (Pasok). Az áldozat nevét nem hozták nyilvánosságra, ám a portál azt írta a hölgy Facebook-bejegyzésére hivatkozva, hogy az eset még 2020 elején történt, miután az áldozat azonnal panaszt nyújtott be – adta hírül a Magyar Nemzet.

Azt azonban nem tudni, hogy miért csak most, a panasz benyújtását követően három évvel indult eljárás Alexisz Georgoulisz ellen. Brüsszeli jogászok szerint a hatóságok már évekkel ezelőtt elindíthatták a vizsgálatot, azonban csak most állt elegendő információ rendelkezésre ahhoz, hogy a görög politikus mentelmi jogát felfüggesszék. 

Alexisz Georgouliszt kedden azonnali hatállyal menesztette pártja, az Alexisz Cíprasz vezette baloldali Sziriza.

A kormányzó görögországi Új Demokrácia párt azonban kérdőre vonta riválisát, feltételezve, hogy a Szirizának már korábban tudomása volt az ügyről. Az Euractiv úgy értesült, a baloldali párt azonnal vizsgálatot indított, eredmény viszont nem született.

Egy hónap múlva parlamenti választásokat tartanak Görögországban, melyen a felmérések szerint a kormányzó jobboldali Új Demokrácia párt vezet, a második helyet pedig a Sziriza foglalja el.

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában