Ferenc pápa: olyan egyházra van szükség, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét (videó)

A katolikus egyházfő szombat délelőtt magánlátogatáson vett részt a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban, majd átment a Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozott. Ezt követően meglátogatta a görögkatolikus közösséget a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomban.

Ferenc pápa érkezik az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba a budapesti Rózsák terén, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozik 2023. április 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Ferenc pápa szombat délutáni programjáról készült folyamatosan frissülő írásunkat ITT olvashatja el. 

Elhagyta Ferenc pápa a görögkatolikus templomot

Véget ért Ferenc pápa programja a görögkatolikus templomban. Ferenc pápa konvoja elhagyta a Rózsák terét. A szentatya legközelebb délután a Papp László Sportarénában mond beszédet, ahol fiatalokkal találkozik. 

Ferenc pápa integet az embereknek a Rózsák terén
Fotó: Polyák Attila / Forrás: Origo

A görögkatolikus közösséggel találkozott Ferenc pápa

A görögkatolikus közösséggel találkozott az apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápa szombaton délelőtt, a budapesti Istenszülő oltalma templomban, a Rózsák terén.

Az eseményre a pápa a közeli Árpád-házi Szent Erzsébet-templomból kerekesszékben érkezett a görögkatolikus közösség templomába, ahol Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita fogadta. A hívek Ferenc pápa érkezése előtt már elkezdték énekelni az akathisztoszt, az Istenszülő Szűz Máriát dicsőítő himnuszt, amit a pápa érkezésekor megszakítottak.

Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita köszöntőjében arról beszélt: „Szent II. János Pál pápától tanultuk azt a fontos igazságot, hogy Krisztus egyháza két tüdővel lélegzik, Kelet és Nyugat lelke együttesen élteti a Titokzatos Testet.”

Ez a költői és teológiai kép itt, ezen a téren, különösen is érvényesül. Egymás mellett áll két templom, egymás mellett él két közösség, a római és a görögkatolikus. A plébánia és parókia összeér, közösségi életünk összeforr. Ezt a templomot a római katolikus testvérektől kaptuk, jó 120 évvel ezelőtt

– tette hozzá.

Mint mondta, nekik, görögkatolikusoknak különösen is fontos a katolikus egyházhoz tartozásuk.

Születésünktől, az első unióktól fogva sokat kellett szenvednünk ezért a kettős hovatartozásért. Vértanúink nemcsak keresztény hitükért, hanem kifejezetten a katolikus egyházhoz tartozásukért haltak meg, hiszen ha vállalják a kommunista erőszak diktátumát, visszatérnek az ortodox hitre, megmenthették volna az életüket, de inkább meghaltak, semhogy a katolikus egyházat megtagadják

– fogalmazott.

FERENC pápa; KOCSIS Fülöp
Ferenc pápa az Istenszülő oltalma-templomban a budapesti Rózsák terén, ahol a görögkatolikus közösség tagjaival találkozik 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján. Mellette jobbra Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Hozzátette: ezért senki nem vonhatja kétségbe, hogy miközben igyekszünk hűséggel ragaszkodni keleti gyökereinkhez, ezzel nem különállni akarunk, hanem hidat képezni a két testvéregyház között, hiszen mi valamilyen módon mindkettőhöz odatartozunk.

Az érsek-metropolita hangsúlyozta: a pápa látogatásával „óriási megerősítést kaptak”, hogy a katolikus egyháznak ők is egyenértékű tagjai és kiemelte, ígéretet tesznek arra, hogy miközben Krisztust keresik és hirdetik, egyházi létükben az egység hordozói és építői lesznek. Ezt mindenekelőtt buzgó imádsággal szeretnék munkálni, ezt tartják legfőbb kötelességüknek és lehetőségüknek, „ezzel tudjuk éltetni a Titokzatos Testet”.

A görögkatolikus közösség ajándékot is adott Ferenc pápának: a keleti egyház rózsafüzérét, egy száz szemes csotkit, amelyet görögkatolikus fiatalok kötöttek erre az alkalomra. Az ajándékot gyermekek adtak át és Ferenc pápa azonnal felvette a jobb csuklójára.

Kocsis Fülöp kiemelte: az ajándék mindannyiuk üzenetét fejezi ki, „hogy gyermeki hittel fogjuk szeretni Krisztus Urunkat, az ő egyházát és földi helytartóját, (...) Ferenc pápánkat”. A pápa rózsafüzérrel ajándékozta meg a gyermekeket.

Kocsis Fülöp ezután felkérte a Szentatyát, csatlakozzon hozzájuk és imádkozza velük a nagy litániát, a béke ekténiáját a rítusuknak megfelelően.

Az imádkozás után Ferenc pápa felvette az aranyszínű, görögkatolikus stólát (epitrachelion) és megáldotta a jelenlévőket.

A pápa ezt követően a templom bejáratáig sétált a hívek énekével kísérve, megállva és beszélgetve a hívekkel. A templomot már kerekesszékben hagyta el. A Rózsák terén összegyűlt emberek énekeltek a pápa távozásakor.

A miniszterelnök unokája egy fotón a szentatyával

Orbán Viktor miniszterelnök unokájáról, Fülöpről posztolt egy képet közösségi oldalán, amelyen a kisfiú kezét nyújtja Ferenc pápa keze felé. A fotónak a miniszterelnök a Nagy találkozás címet adta. 

Ferenc pápa: az igazi hit kockáztat, kilép a világba!

– A szegények és a rászorulók állnak – ezt soha ne feledjük! – az evangélium középpontjában: Jézus ugyanis azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” – kezdte mai beszédét Lukács Evangéliumából idézett szavaival Ferenc pápa beszédét a budapesti Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. A szentatya megköszönte Spányi Antal püspök köszöntő szavait és köszönte, hogy bemutatta azt a nagylelkű szolgálatot, amelyet a Magyar Egyház a szegényekért és a szegényekkel végez.

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET; SPÁNYI Antal; FERENC pápa
Ferenc pápa beszédet mond az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban a budapesti Rózsák terén, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozik 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján. Mellette Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök (b)
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

Ferenc pápa kifejtette, hogy izgalmas kihívás elé állít bennünket az, hogy az általunk vallott hit ne legyen egy életidegen szekta foglya és ne váljon áldozatává egyfajta „lelki egoizmusnak”, vagyis egy olyan lelkiségnek, amelyet a saját belső nyugalmam és elégedettségem érdekében alakítok ki – írja a Magyar Nemzet.

Az igazi hit ezzel szemben az, amely kényelmetlen, amely kockáztat, amely kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük. Ahogy Szent Pál mondja, szólhatunk bár nyelveken, bírhatunk bölcsességgel és gazdagsággal, ha nincs bennünk szeretet, semmink sincs és semmik vagyunk

 – emelte ki a szentatya.

Ahogy Szent Pál mondja, szólhatunk bár nyelveken, bírhatunk bölcsességgel és gazdagsággal, ha nincs bennünk szeretet, semmink sincs és semmik vagyunk – emelte ki a szentatya.

Ferenc pápa beszéde a videóban a 31. perctől nézhető meg.

A tevékeny szeretet nyelve

Mint mondta, ez a tevékeny szeretet nyelve. Kifejtette, hogy ezt a nyelvet beszélte Szent Erzsébet, aki iránt a magyar nép oly nagy tisztelettel és szeretettel van. – Amikor ma délelőtt megérkeztem, megpillantottam a téren az ő szobrát, amelynek talapzatán látható, ahogyan a szent fogadja a ferences rend kordáját, valamint vízzel oltja egy szegény ember szomját – elevenítette fel Ferenc pápa. Szerinte ez a hit gyönyörű képe:

Aki „Istenhez köti magát”, mint Assisi Szent Ferenc, akinek életéből Erzsébet ihletet merített, az megnyílik a szegények iránti szeretetre, mert ha „valaki azt állítja, hogy: »Szeretem az Istent«, de testvérét gyűlöli, az hazug.

A Szentírásból, János evangéliumából idézve, Ferenc pápa elmondta: Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.

A szentatya emlékeztetett, hogy Szent Erzsébet, a király leánya az udvari élet jólétében, fényűző és kiváltságos környezetben nőtt fel; mégis, megérintve és átalakítva a Krisztussal való találkozástól, hamarosan elutasította a világ gazdagságát és hiúságait, és arra érzett vágyat, hogy ezekről lemondva a rászorulókról gondoskodjon.

Így nemcsak a jövedelmét, hanem az életét is a legutolsók, a leprások és a betegek szolgálatára áldozta, egészen odáig, hogy személyesen ápolta és a saját vállán vitte őket

– fogalmazott Ferenc pápa.

Kötelességünk együttérezni

A szentatya köszönetet mondott Brigitta vallomáséért, akinek rengeteg megpróbáltatásban, kemény munkában volt része, hogy boldoguljon, hogy a gyermekei ne éhezzenek. A pápa előtt felszólaló asszonynak a legdrámaibb pillanatban segítségére sietett az Úr. Ő ugyanakkor – mutatott rá –  aligha úgy érkezik, hogy a magasból megoldja a problémáinkat, hanem gyöngédségének ölelésével közeledik együttérzést ébresztve a testvérekben, akik észreveszik a szükséget és nem maradnak közömbösek.

Brigitta elmondta: az Úr közelségének megtapasztalását a görögkatolikus egyháznak köszönheti, annak a sok embernek, akik mindent megtettek, hogy segítsék, bátorítsák, munkát találjanak neki, támogassák anyagi szükségében és a hit útján.

Ferenc pápa szerint ez az a tanúságtétel, amely a kötelességünk, hogy együtt érezzünk mindenki, különösen is azok iránt, akiket szegénység, betegség és fájdalom kínoz.

Olyan egyházra van szükségünk, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét, azt az egyetemes nyelvet, amelyet mindenki meghall és megért, még azok is, akik nem hisznek

– fogalmazott Ferenc pápa.

A szentatya köszönetét fejezte ki a magyar katolikus egyháznak, amiért elkötelezett a tevékeny szeretet mellett, és amiért létrehozott egy olyan hálót, amely összeköti a sok lelkipásztori munkatársat, a sok önkéntest, a plébániai és egyházmegyei karitászokat, de az imacsoportokat, a hívők közösségeit, a más felekezetekhez tartozó szervezeteket is, egyesítve őket abban az ökumenikus közösségben, amely éppen a szeretetből fakad.

Köszönet az ukrajnai menekültek befogadásáért

Ferenc pápa köszönetet mondott az ukrajnai menekültek befogadásáért is, amit szavai szerint nem nem csak nagylelkűen de lelkesen is végeztek a magyarok. – Meghatódva hallgattam Oleg és családja vallomását. Oleg felidézte azt a meleg fogadtatást, amelyben évekkel ezelőtt Magyarországon része volt, amikor szakácsként itt dolgozott. 

Ennek az élménynek az emléke arra bátorította, hogy családjával együtt elinduljon és ide, Budapestre jöjjön, ahol nagylelkű vendégszeretetre talált – fogalmazott.

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET; FERENC pápa
Ferenc pápa beszédet mond az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban a budapesti Rózsák terén, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozik 2023. április 29-én
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

A szentatya a menekült házaspár története kapcsán kiemelte: „a szeretet emléke, amelyben részesültünk, feléleszti a reményt és az élet új útjaira ösztönöz. Az ember még a fájdalomban és a szenvedésben is bátorságra talál a továbblépéshez, ha megkapta a szeretet balzsamát: ez az az erő, amely segít elhinnünk, hogy nincs minden veszve és lehetséges egy más jövő.”

A menekültek mellett kitért azoknak a hajléktalanoknak, kiszolgáltatottaknak a helyzetére is, akik egyedül, számos testi és szellemi korlátozottsággal élnek, akiket a drogfüggőség tönkretett, akik börtönből szabadultak vagy idős korukra magukra maradtak. A szentatya ennek kapcsán elmesélte Zoltán és felesége, Anna történetét is, aki tanúságot tettek erről a csapásról.

A pápa megköszönte a tanúságtételt és köszönetet mondott azért is, hogy a házaspár elfogadta a Szentléleknek azt az indítását, amely arra hívta őket, hogy egy hajléktalanokat befogadó központot hozzanak létre.

Elmondása szerint mélyen megérintette, hogy a házaspár az anyagi szükségletek mellett figyelmet fordít az emberek lelki sérültségére és méltóságára, gondoskodásuk kiterjed a magányukra és azért vívott küzdelmükre, hogy szeretettnek és befogadottnak érezzék magukat a világban.

Jézus az élő ige, az ember belülről épülhet újjá

– Anna azt mondta, hogy „Jézus, az élő Ige éppen a szívüket és a kapcsolataikat gyógyította, hiszen az ember belülről épülhet újjá” – vagyis újjászületik, amikor megtapasztalja, hogy Isten szemében ő szeretett és áldott. Ez vonatkozik az egész Egyházra is: 

Nem elég csak kenyeret adni, ami a gyomrot táplálja, hanem az ember szívét is táplálni kell!

– hívta fel a figyelmet Ferenc pápa.

@hirtv_official Ferenc pápa látogatása a Budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet plébánián Kövesd a HírTv-n a Pápalátogatást élőben péntektől vasárnapig! #pápa #francesco #nekedbelegyen #foryou #budapest #vatikan #latogatas ♬ eredeti hang - HírTV

Mint fogalmazott, a tevékeny szeretet nem pusztán anyagi és szociális segítségnyújtás, hanem az egész emberre figyel és Jézus szeretetével talpra akarja őt állítani: olyan szeretet, amely segít visszanyerni szépségünket és méltóságunkat. A pápa ugyanakkor kiemelte:

Minden keresztény ember hivatása szeretni, de nagyon fontos fizikailag is megérinteni, támogatni a rászorulókat.

Ferenc pápa ezért arra bátorította a híveket, hogy mindig a szeretet nyelvén beszéljenek. Mint fogalmazott,

Szent Erzsébet életének egyik epizódjában az Úr rózsává változtatta azt a kenyeret, amelyet ő a rászorulóknak vitt.

Így van ez veletek is: amikor vállalkoztok arra, hogy kenyeret vigyetek az éhezőknek, az Úr kivirágoztatja az örömöt és az általatok nyújtott szeretettel illatosítja be életeteket

– mutatott rá.

Kívánom, hogy az Egyházban és a hazátokban mindig hordozzátok a szeretet illatát és arra kérlek titeket, hogy továbbra is imádkozzatok értem

– zárta beszédét a szentatya.

Véget értek a tanúságtételek

Kunszabó Zoltán hajléktalanokkal foglalkozó szervezet, Új Jeruzsálem közösség vezetője is tanúságtételt tesz Ferenc pápa előtt. Az általa üzemeltetett központban nap 100-150 embert látnak el. Budapesten egyedüliként kiváltják mindenkinek a gyógyszerét. Ezzel véget értek a tanúságtételek. 

Tanúságtételek

Most tanúságtételek kezdődtek. Elsőként Kanalas Brigitta számolt be nehéz életéről, és arról, hogy görögkatolikusok befogadták és lakhatást adtak neki és gyerekeinek. Lányai is részt vettek a tanúságtétel során. Ezt követően egy ukrán menekültcsalád tett tanúságtételt a szentatya előtt. 

Spányi Antal a pápa áldását kérte a Katolikus Karitászra

Spányi Antal beszédében azt mondta, hogy már Prohászka Ottokár sürgette a szégenyek megsegítését. A Katolikus Karitász munkája 1921-től 1950-ig működött, majd pedig a rendszerváltás után indult újra a munkája.  A szervezet vezetője az áldását kérte a Katolikus Karitászra a szentatyától.   

Bement a rászorulók közé a szentatya

Spányi Antal fogadta Ferenc pápát a Rózsák terei templomban. Ferenc pápa bement a rászorulók közé a templomban. 

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET; FERENC pápa
Ferenc pápa érkezik az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba a budapesti Rózsák terén, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozik 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Imádkozva várakoznak a szentatyára

Az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom mostanra teljesen megtelt, a jelenlevő vendégek, szegények, hajléktalanok, menekültek és magyarországi kisebbségek képviselői közösen imádkozva várják a szentatyát, aki hamarosan megérkezik a Rózsák terére.

Rövidesen zárul a beléptetés

Felkészültek a szervezők a vendégek fogadására a budapesti Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. Nagyon sok önkéntes segít abban, hogy a beérkező vendégek minél könnyebben elfoglalhassák ülőhelyeiket. A beléptetés hamarosan befejeződik, és bezárják majd a templom ajtaját, biztonsági okokból a kinti mosdókat sem lehet innentől kezdve látogatni. Bent, az ülőhelyeken várakozó vendégek tíz nagy képernyős televízió segítségével követhetik a programot, így akkor sem maradnak le semmiről, ha szabad szemmel nem látják az oltár előtti eseményeket.

Így várják Ferenc pápát az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban
Fotó: LADÓCZKI BALÁZS  / Forrás: Origo

Sokan várakoznak a templom előtti téren

Szegények, rászorulók, a Katolikus Karitász önkéntesei várakoznak a templom előtti területen a szentatya érkezésére, köztük a Boldog Emília Roma Kulturális és Hagyományőrző Egyesület maroknyi csapata. Kotriczné Baris Gabriella, a szervezet egyik tagja, aki egy kordonra terített cigány zászló mögött ácsorog, elmondta, hogy erre a rendezvényre most tízen érkeztek, mindannyian cigány pasztorációban vesznek részt. Holnap, a pápai szentmisére sokkal többen jelen lesznek majd. – Tiszteletünk szeretnénk tenni a szentatya előtt, és egy olyan zászlóval is érkeztünk, amelyen Ferenc pápa rajta van. Bízunk benne, hogy a szentatya elhozza Európának a háború végét, a békét és a kegyelmet mindenkinek – mondta Kotriczné Baris Zsuzsanna. Hozzátette: reménykednek benne, hogy a szentatya negyedszere is megáldja majd a zászlójukat, amit már háromszor megtett.

Ferenc pápa fogadása

Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára töltötte fel a pápalátogatás pénteki fogadásának fotóit.

Hatalmas a készültség a Rózsák tere környékén

Órákkal a menekültekkel, szegényekkel való pápai találkozó előtt már hatalmas volt a készültség a Rózsák tere környékén. A Magyar Nemzet helyszínen tartózkodó munkatársa arról számolt be, hogy nagyon sok rendőr és biztonsági dolgozik folyamatosan az esemény zökkenőmentes lebonyolításán. A szervezők és biztonsági személyzet igyekszik mindenkinek segíteni, türelmesen próbálják útba igazítani a sajtóbeléptetésnél a bejutással próbálkozó vendégeket.

A Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonba látogatott Ferenc pápa

A katolikus egyházfő az otthonban vak, gyengénlátó és halmozottan sérült gyermekekkel találkozott, az épületre kitűzték a pápai sárga-fehér zászlót, oldalára pedig az „Isten hozta a szentatyát” feliratot függesztették ki. Ferenc pápa néhány perccel háromnegyed kilenc előtt érkezett az intézménybe, ahol Inotay György igazgató fogadta. A Duna tévécsatornán közvetített program szerint a belépés után megálltak néhány percre az intézmény kápolnájánál, majd az igazgató megmutatott Ferenc pápának néhány szobát az otthonban, illetve a szentatya találkozott azokkal a gyermekekkel, akiknek az állapotuk miatt nehézséget okozott volna végigülni a teljes műsort.

A nagyteremben Inotay György köszöntötte Ferenc pápát.

Szentséges atya, Ferenc! Tégy engem békéd eszközévé, ahol gyűlölet van, ott szeretet legyen, ahol kétség, ott hit, ahol reménytelenség, ott remény, ahol bánat, ott öröm legyen

 – idézte latin nyelven Szent Ferenc imáját az intézményvezető.

Ezt követően az intézményben lakó fiatalok műsort adtak a pápának, énekeltek, majd Inotay György az otthon két lakójával közösen átadta a szentatyának szánt ajándékokat, amelyek elkészítésében valamennyi gyerek részt vett. Átadtak Ferenc pápának egy kék-fehér, illetve sárga-fehér színű tarisznyát – utalva Argentína és a Vatikán zászlajára –, valamint egy nemeztechnikával készült, sárga-fehér színű rózsafüzért, amelyet egy kőrisfából készült ferences kereszt díszít. A szentatya kapott egy olasz nyelvű könyvet is, amely Fehér Anna nővérről, az intézmény alapítójáról szól, továbbá két levelet: az egyik az otthon lakóinak üzenete (olaszul és Braille-írással), a másik pedig egy vak kisfiú gyógyulástörténete.

A pápa rózsafüzért ajándékozott a gyerekeknek, majd beszédet mondott.

Nagyon szépen köszönöm a gyengédséget, amivel itt fogadtatok. Köszönöm az énekeket, a gesztusokat, a szemeiteket. Köszönöm önnek, igazgató úr, hogy ezt a találkozót Szent Ferenc imájával kezdte

– fogalmazott a szentatya, hozzátéve: ez az ima olyan, mint egy életprogram, mert a szent kéri a kegyelmet, hogy ott, ahol valami hiányzik, ott ő valamit hozzátegyen. Hogy továbbmenjen az életben a realitás. 

Ferenc pápa kiemelte, sokkal könnyebb különböző ötleteket, ideológiákat elsajátítani, mint olyannak befogadni a realitást, amilyen, mégis, ez utóbbi az „evangélium útja.”

Jézus Krisztus útja ez, és ez az az út, amit ön, igazgató úr, ki akart fejezni Szent Ferenc imájával az elején. Köszönöm nektek, mindannyiótoknak!

– zárta beszédét a szentatya, majd a résztvevő gyerekekkel és az otthon dolgozóival közösen latinul elmondták a Miatyánkot.

Ferenc pápa: „A család az első hely, ahol az ember megtanul szeretni”

Novák Katalin a közösségi oldalán osztott meg közös képet Ferenc pápáról és a családjáról, amelyhez az alábbi pápai idézetet írta: 

A család az első hely, ahol az ember megtanul szeretni.

Amerikai teológus: Ferenc pápa és Magyarország ugyanúgy kiáll az ukrajnai béke mellett

Ferenc pápa második magyarországi látogatása mély összhangot jelez Magyarország és a Szentszék között – jelentette ki az Amerikai Katolikus Egyetem (Catholic University of America) teológia professzora a katolikus egyházfő magyarországi látogatása kapcsán a magyar közmédiának helyi idő szerint pénteken.

Chad Pecknold az összhang részeként említette, hogy mind Ferenc pápa, mind Magyarország határozottan kiáll az ukrajnai konfliktus lezárásának igénye mellett, ahogy összhang mutatkozik a gyermekek védelmének igényét illetően is. 

Az amerikai professzor hozzátette: a katolikus egyházfő és a magyar politika egyaránt elkötelezett azon eszme mellett, hogy a kereszténység nélkülözhetetlen elem a nemzetek megújulásában.

A Washingtonban működő Amerikai Katolikus Egyetem tanára szerint a katolikus egyházfő amerikai megítélése ellentmondásos, úgy a katolikusok, mint a protestánsok, vagy a politika bal, illetve jobb oldalán állók körében. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy Ferenc pápa világos, és az amerikai narratívával ellentétes álláspontot fogalmaz meg sok, az Egyesült Államokat is érintő geopolitikai kérdésben. Ide sorolta a pápa véleményét arról, hogy Kínával a jó kapcsolatok fenntartására kell törekedni, valamint az ukrajnai háború lezárására vonatkozó határozott törekvést. Az egyházfő genderideológiával kapcsolatban kifejtett kritikus véleménye szintén sokak álláspontjával nem egyezik az Egyesült Államokban – tette hozzá Chad Pecknold a közmédiának adott interjúban.

Ferenc pápa vasárnapig tartó apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban szombaton és vasárnap is két-két élő közvetítés lesz látható, hallható.

Óriási gesztus, hogy a Szentatya felkeresi a görögkatolikusokat

Ferenc pápánál különösen is azt látjuk, hogy a keleti egyházak felé nagyon érzékeny, és ha meglátogat egy országot és van ott keleti egyház, akkor ő velük is keresi a kapcsolatot. Nekünk különösen nagy öröm, hogy így történik ez Magyarországon is – mondta a Magyar Nemzetnek Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita annak kapcsán, hogy a Szentatya a görögkatolikusokat is meglátogatja budapesti útján. Az egyház főpásztorával készült interjúból az is kiderül, hogy Ferenc pápa egy sajátos szertartásban kapcsolódik be szombaton, miután a római katolikus Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomból a szomszédos Rózsák terei görögkatolikus parókiára is betér.

KOCSIS Fülöp
Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája beszédet mond a Nyíregyházi Görögkatolikus Múzeum átadásán 2023. április 13-án
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

Beszédet mond a szentatya

Délelőtt 10 óra 15 perckor, a budapesti Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet templomban több száz nehéz sorsú emberrel, szegényekkel, hajléktalanokkal, menekültekkel és a magyarországi kisebbségek tagjaival találkozik a szentatya – írja a Magyar Nemzet

A várhatóan körülbelül egyórás eseményen Spányi Antal székesfehérvári püspök, mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia karitatív és szociális ügyekkel megbízott vezetője, a Katolikus Karitász püspök elnöke mond köszöntőt, majd Ferenc pápa beszél a jelen levőkhöz. A tervek szerint a szentatyát egy menekült család is köszönti majd, ők rövid műsorral is készülnek, emellett többen is tanúságot tesznek a hitükről Ferenc pápa előtt. A rendezvényen szentmise nem lesz, de közös imádság, liturgikus és dicsőítő éneklés igen, és a hívek a végén pápai áldást kapnak. 

Vak gyerekekkel, menekültekkel, szegényekkel és fiatalokkal találkozik Ferenc pápa

Ma délelőtt vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napján.

FERENC pápa
Ferenc pápa fogadása a Szent György téren 2023. április 28-án
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban.

Az egyházfő ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.

Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik. A tervek szerint Ferenc pápa golfkocsival jár majd körbe a fiatalok között.

Az egyházfő este magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntektől vasárnapig folyamatosan követhetik a HírTV-n. Az előkészületekről és a szentatya programjáról minden részlet megtalálható a HírTV oldalán.

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani szombaton és vasárnap Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint ideiglenesen, egy-egy időszakban fontos útvonalakat zárnak le és számos helyen korlátozzák a parkolást.

Lezárják:

2023. április 29-én 8 óra 15 perctől 8 óra 45 percig a Budapest XII., Stromfeld Aurél út – Orbánhegyi út – Istenhegyi út – Mátyás király út útvonalat.

2023 április 29-én 4 órától 11 óra 30 percig a Budapest VII., Rózsák terét körben, Dohány utcát az Alsó erdősor és a Rottenbiller utca között.

2023. április 29-én 9 óra 30 perctől 11 óra 45 percig a Budapest I., V., VII., VIII., XI. és XII., Mátyás király út – Istenhegyi út – Orbánhegyi út – Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló  út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Rákóczi út – Szövetség utca – Dohány utca – Rózsák tere útvonalat.

2023. április 29-én 12 órától 17 óra 30 percig a Budapest XIV., Ifjúság útját.

2023. április 29-én 16 órától 18 óráig a Budapest I., V., VII., VIII., XI., XII. és XIV., Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló  út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Rákóczi út – Baross tér – Kerepesi út – Ifjúság útja útvonalat.

2023. április 29-én 12 órától – 2023. május 1-jén 6 óráig a Budapest V., Báthory utcát a Honvéd utcától a Vértanuk teréig, Alkotmány utcát a Honvéd utcától a Szemere utcáig, Akadémia utcát a Zoltán utcától a Kossuth térig, Nádor utcát a Zoltán utcától a Garibaldi utcáig, Vértanuk terét.

2023. április 29-én 22 órától – 2023. április 30-án 14 óráig a Budapest V. és XIII., Újpest rakpartot a Jászai Mari tértől, Széchenyi felső rakpartot a Jászai Mari tér és a Kossuth tér között, Balaton utcát a Falk Miksa utca és a Széchenyi felső rakpart között, Honvéd utcát a Markó utca és az Alkotmány utca között, Szalay utcát a Szemere utca és a Kossuth tér között, Szemere utcát a Szalay utca és a Báthory utca között, Alkotmány utcát a Bajcsy Zsilinszky út és a Szemere utca között, Vadász utcát a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca között, Hold utcát a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca között, Kálmán Imre utcát a Honvéd utca és a Kozma Ferenc utca között, Báthory utcát a Honvéd utca és a Hold utca között, Lipót Garázs Vértanuk tere felőli le- és feljáratát, Nádor utcát a Zoltán utca és a Széchenyi utca között, Akadémia utcát a Széchenyi utca és a Zoltán utca között.

Tilos megállni:

2023. április 29-én 0 órától – 2023. április 29-én 22 óráig a Budapest VII. és XIV., Dózsa György út mindkét oldalán a Verseny utcától a Kerepesi útig.

2023. április 29-én 6 órától – 2023. április 30-án 14 óráig a Budapest V. és VI., Széchenyi rakpart mindkét oldalán Jászai Mari tértől a Kossuth térig, Balaton utca mindkét oldalán a Falk Miksa utcától a Széchenyi rakpartig, Markó utca mindkét oldalán a Széchenyi rakparttól a Honvéd utcáig, Falk Miksa utca mindkét oldalán a Szalay utcától a Balaton utcáig, Honvéd utca mindkét oldalán a Markó utcától a Báthory utcáig, Kálmán Imre utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Kozma Ferenc utcáig, Kozma Ferenc utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Báthory utcáig, Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi utcától a Garibaldi utcáig, Széchenyi rakparton a Garibaldi utcától a Széchenyi utcáig, Garibaldi utca mindkét oldalán a Nádor utcától az Akadémia utcáig, Zoltán utca mindkét oldalán a Szabadság tértől a Széchenyi rakpartig, Steindl Imre utca mindkét oldalán a Nádor utcától a Széchenyi rakpartig.

Ferenc pápa budapesti látogatása - 2023. április 29., a programokhoz kapcsolódó közlekedési korlátozások
Forrás: MTVA Sajtóarchívum/MTI

Vasárnap 1 órától 12 óráig le lesz zárva a Szent István körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Bank utca - Széchenyi utca - Duna által határolt terület, valamint 14 óráig az Újpest rakpart a Jászai Mari tértől, a Széchenyi felső rakpart a Jászai Mari tér és a Kossuth tér között, valamint az Alkotmány utca, a Honvéd utca, a Szalay utca, a Szemere utca egy-egy szakasza.

A lezárások érintik mindemellett a Stromfeld Aurél út - Apor Vilmos tér - Jagelló  út - BAH csomópont - Hegyalja út - Erzsébet híd - Március 15. tér - Pesti alsó rakpart - Markó utca  - Balassi Bálint utca - Kossuth Lajos tér útvonalat, majd a VIII. kerületi Szigony utcát és Práter utcát is.

Ferenc pápa elutazásának tervezett idejére, vasárnap 17 órától 18 óráig lezárják a Szigony utca - Baross utca - Illés utca - Korányi Sándor utca - Üllői út - Könyves Kálmán krt. - Gyáli út - Nagykőrösi út - M5-ös autópálya - M0-s autóút - M4-es autóút - Liszt Ferenc-repülőtér 2. útvonalat.

A pápalátogatás miatt időszakosan nem parkolhatnak autók például a Károly körút, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Rákóczi út, a Baross tér, a Kerepesi út, a Könyves Kálmán körút, a Pázmány Péter sétány egy-egy szakaszán, valamint a Műegyetem felső rakpart teljes területén.

Azok az autótulajdonosok, akik megszegik a parkolási tilalmat és a gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hogy autójukat  hová szállította el az illetékes hatóság, valamint a további teendőikről. A telefonszám április 30-án 24 óráig üzemel.

A további forgalmi változásokról és lezárásokról a https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/papalatogatas-forgalomkorlatozasok linkre kattintva lehet tájékozódni. Az oldalon a BRFK a fővárosi autóforgalomban várható ideiglenes korlátozásokat jelző térképet is közzétett.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a korlátozások a járataikat is érintik, ezért a fővárosban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni. A bkk.hu/papalatogatas oldalon magyarul, a bkk.hu/papalvisit oldalon angolul is percre pontosan lehet követni a közlekedési változásokat.

A Ferihegyi repülőtérre vezető utat pénteken 10 és 11 óra között, vasárnap pedig 16.50 és 17.30 között lezárják, és a környező útvonalakon is kell korlátozásokra számítani, ezért ezekben az időszakban a repülőtérre közlekedő buszjáratok - 100E és 200E - nem tudják megközelíteni a Liszt Ferenc-repülőteret. A BKK azt kéri, hogy a késések elkerülése érdekében korábban induljanak el az utasok a reptérre.

A vasárnapi mise helyszíne, a Kossuth Lajos tér megközelítésére a metrót, valamint a 2-es, a 4-es és a 6-os villamost ajánlják (a 2-es metró a Kossuth téren várhatóan 11 óráig nem áll meg).

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntektől vasárnapig folyamatosan követhetik a HírTV-n. Az előkészületekről és a szentatya programjáról minden részlet megtalálható a HírTV oldalán.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában