2023.05.08. 07:25
Megoldható, diákbarát feladatokat kaptak magyarból a vizsgázók a szaktanárok szerint
Megoldható és diákbarát feladatsorként értékelték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezett szaktanárok.
Illusztráció/Vizsgázók a XIV. kerületi horvát gimnáziumban 2022. május 9-én
Forrás: MTI
Fotó: Bruzák Noémi
Középszinten egy borokról szóló kortárs ismeretterjesztő szöveget kaptak a magyarból érettségizők szövegértési feladatként. A szövegalkotási részben a diákoknak 120-200 szó terjedelemben kellett írniuk a Bringázz a suliba! kampánnyal kapcsolatban, vagy választhatták ugyanebben a terjedelemben a levélírást is, az ajánló érveléshez részletes adatokat kaptak.
A vizsga második részében műértelmező szövegalkotási feladatként Lázár Ervin: A kovács című novelláját lehetett elemezni, az összehasonlító műelemzést választóknak pedig Petőfi Sándor: Csokonai és Tóth Árpád: Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz című versének összevetése volt a feladatuk.
Várhidi Gyula, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium magyar munkaközösségét vezető tanár az MTI-nek azt mondta, megoldható, diákbarát feladatokat, barátságos témákat kaptak a magyarból középszinten érettségizők.

Fotó: Ruprech Judit / Forrás: MTI
A vizsga során a korábbi évekből jól ismert feladattípusokkal találkoztak a diákok, ami nem jelenthetett számukra meglepetést. A bikavér legendájáról szóló szövegértési feladat kérdései egyértelműek voltak. Az érvelésnél az ajánlólevél írása a Kiváló tanuló és sportoló díj elnyeréséhez, vagy a Bringázz a suliba! program egyaránt olyan téma, amely közel áll az érettségizők korosztályához. Lázár Ervin novellájának elemzésekor, illetve Petőfi Sándor és Tóth Árpád versének összehasonlításakor is világos megközelítési szempontokat kaptak az érettségizők – fejtette ki a tanár.
Horváth Krisztina, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese és szaktanára az MTI-nek nyilatkozva jól teljesíthetőnek és megoldhatónak nevezte a középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi írásbeli feladatsorát. A szaktanár szerint az idei feladatsor típusában hasonló volt, mint a tavalyi, ugyanakkor a diákok visszajelzése és a saját szubjektív értékelése alapján közelebb állt a diákokhoz a szövegértés, az érvelés és a Lázár-novella témája is.
A szövegértési feladat terjedelme korrekt volt és információban gazdag, a feladattípusok nem okoztak meglepetést. Visszajelzések alapján a diákoknak tetszett a „boros téma”. Az érvelésnél a kerékpározós feladat szintén közel állt hozzájuk, hiszen a hétköznapjaikhoz a téma szorosan kapcsolódik, így van arról véleményük – mondta.
Hozzátette: tanulóbarát téma volt, a Kazinczy-iskolában többen választották ezt, mint a gyakorlati szövegalkotási feladatot. Aki azonban a szövegalkotást választotta, sok háttéradatot kapott a megoldáshoz.
Az érettségi második feladatrészében többen választották a novellaelemzést, mint az összehasonlító elemzést. Horváth Krisztina szerint a gyerekek dicsérték a Lázár Ervin-novellát, ami azt jelenti, hogy megértési nehézséget sem a nyelvezete, sem a szerkezete nem okozott számukra. Korrekt és szép feladat volt a novella – mondta a szaktanár. Hozzátette: az összehasonlító elemzés mindig nehezebb, ezért kevesebb diák választja.
Korábban írtuk:
Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a 2022/2023-as tanév május–júniusi érettségivizsga-időszaka múlt hét pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődött meg. A következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek.
Az érettségizőknek a köztársasági elnök is üzent a közösségi oldalán:
A vizsgákat a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, azok lebonyolításában 3171 érettségivizsga-bizottság működik közre.
Kedden matematikából középszinten 70 394-en, emelt szinten 4537-en érettségiznek. Szerdán történelemből középszinten 68 131, emelt szinten 7025 diák vizsgázik.
Ezután az idegen nyelvi vizsgák következnek: csütörtökön angol nyelvből középszinten 45 864-en, emelt szinten 18 848-en; pénteken német nyelvből középszinten 11 537-en, emelt szinten 2077-en érettségiznek.
Az írásbeli vizsgák május 26-án zárulnak, az emelt szintű szóbelik június 7–14. között lesznek, majd a vizsgaidőszak a középszintű szóbelikkel zárul, június 19–30. között.
A vizsgaidőpontok elérhetők az OH honlapján.
A tavaszi vizsgaszezonban összesen több mint 74 ezer végzős középiskolás érettségizik.
Rendes érettségi vizsgából lesz a legtöbb: a végzős tanulók 342 785 ilyen vizsgát tesznek majd. A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők csaknem 8700 ismétlő vagy kiegészítő vizsgára jelentkeztek. Az előre hozott vizsgák száma 27 121, a szintemelő vizsgáké 13 282, míg a pótló és a javító vizsgáké együttesen 2978.