EP-delegáció Budapesten

2023.05.17. 14:42

Alapjogokért Központ: Magyarországot Brüsszelből akarják belezsarolni a háborúba

Az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottsága küldöttségének magyarországi látogatásának célja, hogy Brüsszel belekényszerítse, belezsarolja Magyarországot az ukrajnai háborúba – jelentette ki az Alapjogokért Központ európai uniós projektigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

MW

Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója

Forrás: Alapjogokért Központ

Az MTI beszámolója szerint Kovács Attila közölte:

a magyar kormány álláspontja összhangban a magyar társadalom józan többségének támogatásával, hogy ebbe a háborúba Magyarország nem sodródhat bele.

„Minden olyan zsarolásnak, ami Brüsszelből érkezik, legyen az politikai, ideológiai, pénzügyi vagy háborús zsarolás, Magyarország ellent fog mondani” – hangoztatta.

Kovács Attila az EP bizottságának magyarországi látogatását azt „zsarolómissziónak” minősítve úgy értékelte: „uniós pénzt háborúért cserébe!”.

Az uniós projektigazgató hozzátette: ezt jól mutatja, hogy a látogatás időpontját ahhoz időzítették, amikor a Magyarországnak járó EU-s forrásokról szóló viták „egy következő mérföldkőhöz értek (...)”.

Kovács Attila álláspontja szerint ezzel az „szintet lépett” az uniós intézmények zsarolása.

Erre példaként említette: Orbán Viktor miniszterelnök május eleji, a budapesti CPAC konferencián mondott beszédére, amiben a kormányfő elutasította a migrációt, a genderpropagandát és a háborút (No migration, no gender, no war) a mostani delegációval érkező német zöldpárti Daniel Freund akkor úgy reagált, hogy „no money”, azaz nincs pénz.

Ezzel azt üzente Daniel Freund, Magyarország csak akkor kaphatja meg az neki járó uniós forrásokat, ha igent mond a migrációra, a genderpropagandára és a háborúra – jegyezte meg az uniós projektigazgató.

Kovács Attila képmutatónak nevezte, hogy az „a korrupciós botrány mocsarában tapicskoló” EP meneszt delegációt Magyarországra, aminek munkáját „a korrupciós botrányban érintett Cseh Katalin segíti”.

Egyúttal úgy fogalmazott, hogy Daniel Freund EP-beli munkájának „döntő része kimerül abban, hogy Magyarországot, a magyar embereket, a magyar választókat kritizálja (...), pocskondiázza”.

Az Alapjogokért Központ MTI-hez eljuttatott írásos összegzésében azt közölte: az EP-től Magyarország korrekt bánásmódra nem, inkább ismét a megszokott kettős mércére számíthatott, „hiszen az EP azon szakbizottságának delegációja érkezett hazánkba, amelynek a figyelmét jelentései elkészítésekor elkerülte a szemük előtt zajló brüsszeli korrupció”.

„Az uniós költség védelme nyilvánvalóan csak a fedősztori, miközben csalást kiáltanak és újabb rágalmakat fogalmaznak meg, noha ők csalnak” – áll a közleményben.

A kommüniké egyúttal a misszió céljának nevezte olyan újabb koholt vádak legyártását, melyre hivatkozva az uniós intézményeknek lesz mire alapozniuk a Magyarországnak járó uniós források visszatartását.

Az Alapjogokért Központ úgy fogalmazott:

nincs kétségünk: az ítélet már azelőtt megszületett, hogy a delegáció megérkezett volna hazánkba. A valódi cél azonban ennél sokkal nagyobb: folyamatos nyomásgyakorlással belezsarolni hazánkat a szomszédunkban folyó háborúba.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában