Rekordot dönthet

2023.05.26. 06:48

Drasztikusan emelkedik az illegális határátlépés az EU külső határain

A Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója elmondta: úgy növekedett a határátlépések száma, hogy a szudáni válság hatásait Európában még nem érezzük.

MW

Több száz migránssal a fedélzetén érkezik egy hajó a szicíliai Catania kikötõjébe 2023. április 12-én

Forrás: MTI/EPA/ANSA

Fotó: Orietta Scardino

Az idei év első négy hónapjában harminc százalékkal növekedett az irreguláris határátlépések száma az Európai Unióban a tavalyi év azonos időszakához képest. Ha ez nem mérséklődik, könnyen lehet, hogy újabb rekordot látunk idén – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója. 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) oktatója emlékeztetett: a 2020-as Covid-járvány kitörését követő visszaesés után nagyjából 130 ezer illegális határátlépés történt az EU külső határain. Ez a szám 2021-re kétszázezer, 2022-re pedig 330 ezer fölé emelkedett, és az idei év első négy hónapja alapján tovább tart a növekedés. 

Az okok

Ez azt jelenti, hogy 2016 óta most érkeznek a legtöbben. Európa továbbra is komoly nyomásnak van kitéve déli irányból: a közép-mediterrán útvonalon több mint 42 ezren érkeztek április végéig. Az olasz partoknál ez négyszeres növekedést jelent – mondta. A szakértő kifejtette: 

a növekvő migrációs nyomásban a koronavírus-járvány gazdasági következményei, a klímaváltozást kísérő aszályok, a regionális konfliktusok, illetve az Ukrajna elleni orosz agressziót követő további energiaár- és élelmiszerár-növekedés egyaránt szerepet játszanak. 

Hozzátette: Afrikában a becslések szerint nagyjából 139 millió ember él az éhezés szélén. Elsősorban nem ők azok, akik útnak indulnak, hiszen nem tudják megfizetni az embercsempészeket, viszont az említett tényező nagyban hozzájárul a regionális instabilitáshoz. 

A középosztály egy része már nem lát perspektívát az ottani országokban, így Európa felé indulnak

– részletezte a szakértő.

Ráadásul az április közepén kitört szudáni polgárháború hatásait Európában most még nem látjuk, de ezek hamarosan meg fognak érkezni – figyelmeztetett a szakértő. Az ENSZ előzetes becslései azt mondták, hogy akár nyolcszázezer ember is elhagyhatja Szudánt. 

Marsai Viktor úgy gondolja, hogy ez egy nagyon optimista forgatókönyv. 

Mint kifejtette, korábban csaknem egymillió menekült költözött Szudánba a környező országokból. A jelentős részük a fővárosban telepedett le, ahol most a legvéresebb harcok zajlanak.

A nyugat-balkáni útvonalon is erősödhet a nyomás

Az NKE oktatója elmondta, a migrációs nyomás ugyan most elsősorban az olasz partoknál koncentrálódik, ám ez könnyen megváltozhat a közeljövőben, s akár a nyugat-balkáni útvonalon is felerősödhet a bevándorlási hullám. 

Azt, hogy ez hogyan változik az olasz kormány esetleges intézkedéseinek hatására vagy az alternatív csempészútvonalak kiépítése esetén, előzetesen nem lehet megbecsülni. 

Ráadásul az Afrikából érkezők egy része Líbián keresztül jön. Ha ez a kapu lezárul, akkor esélyes, hogy a bevándorlók a Közel-Keleten keresztül, Törökországon át közelítenének az EU felé – tette hozzá Marsai Viktor. 

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában