Közlemény

2023.06.09. 17:12

Július elsejétől már országbérlettel is lehet utazni az InterCityken (videó)

Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, amelyek megváltásával immár az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz - tudatta a MÁV-Start az MTI-vel pénteken.

Mw

Sorban álló utasok a Déli pályaudvar jegypénztárai előtt. A MÁV Start Zrt. szalagkordonnal vezeti a várakozók sorát a pénztárablakokhoz

Forrás: MTVA/BIZOMÁNYOSI

Fotó: Jászai Csaba

Az IC-helyjegy elővételben egységesen 650 forint, az utazás napján megváltva pedig 990 forint lesz a közlemény szerint. Július elsejét követően a nem IC-minőségű kocsikból álló, de helyjegyköteles vonatokon, illetve vonatrészeken egységesen 300 forintra módosul a helyjegy ára. Ettől az időponttól lesz lehetőség arra, hogy országbérlettel is utazhassunk az ilyen vonatokon, illetve kocsikban. 

Fontos, hogy a vármegyebérlet továbbra sem lesz érvényes a helyjegyköteles vonatokon, illetve szakaszokon, az első és prémium (1+) osztályon pedig a két új díjtermék egyike - tehát sem a vármegye-, sem az országbérlet - nem lesz felhasználható az utazáshoz.

 Ugyanakkor július elsejétől prémium (1+) osztályra szóló helyjegyek ára is változik, egységesen 1990 Ft-ot kell fizetni - közölték. 

Szintén módosul a kilométeralapú menetjegyek díjszabása. Július 1-jétől 10 kilométer távolságig 400 forint, 10,1-15 kilométer között 450 forint, 15,1-20 kilométer között 500 forint, 20,1-25 kilométer között 550 forint, 25,1-30 kilométer között 600 forint lesz a teljes árú, egy útra szóló menetjegyek ára a helyközi közlekedésben a MÁV-Start, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain egyaránt. 

 

A kedvezményt tartalmazó menetjegyek ára a fentiekkel arányosan módosul, míg a bérletek és a 30 kilométernél nagyobb távolságra szóló menetjegyek jelenlegi ára továbbra is megmarad. 

Változik azonban az automatákból és a digitális felületeken (interneten az ELVIRÁ-ból vagy a MÁV applikációból) vásárolt MÁV-Start és GYSEV menetjegyekre járó kedvezmények mértéke: az automaták esetében a kedvezmény megszűnik, a digitális felületeken keresztül váltott jegyek esetében pedig a mértéke 5 százalék lesz ezentúl. 

Fontos újdonság, hogy július 1-jétől a vármegye- és országbérleteket Zalaegerszegen már a helyi közösségi közlekedésben, a Volánbusz által üzemeltetett városi buszjáratokon is elfogadják. Ezzel a zalai megyeszékhely lesz az első település az országban, ahol megvalósul a teljes tarifaközösség.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában