Gyenge kísérlet

2023.06.04. 07:51

Megpróbálja átkeretezni a Városháza-botrányt a dollármédia

A dolog szépséghibája, hogy a sajtóban már régen megjelent, mindenki által ismert tényeket elhallgatva, a valóságot elferdítve kereteznék át a történetet.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester érkezik a Fővárosi Közgyűlés ülésére a Városházán 2023. március 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Megkésett mosdatási kísérletbe kezdett a HVG a Városháza-ügyben. A lap egy Dezső András által jegyzett szombati cikkben másfél évvel a Városháza eladási szándéka körül kirobbant korrupciós ügyről ugyanis éppen Berki Zsoltnak a vallomására alapozva igyekezett Karácsony Gergely korábbi hárító nyilatkozatait megerősíteni – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint az újságíró feltehetően abban reménykedett, hogy kevesen emlékeznek arra: Berki Zsolt a Városháza eladása körüli botrány elsőszámú gyanúsítottja, mivel az ő cége kötött szerződést az MSZP székházát egykor értékesítő ingatlanirodával a Városháza eladására.

Ráadásul Berkinek nem először gyűlt meg a baja a hatóságokkal – emlékeztet a Magyar Nemzet, hozzátéve: információik szerint korábban már lopással is gyanúsították a férfit. Emellett Berki Zsoltnak már egy másik zavaros botrányban, az Infopark-ügyben is felmerült a neve, hiszen ő és testvére, József voltak azok, akik feljelentették a Leisztinger Tamást, amiért az állítólag megzsarolta és megfenyegette őket.

Az említett cikkben az ügyben érintett Bajnai Gordont is mentegetik, akiről azt írják, hogy „régi ismerőse”, Gansperger Gyula invitálta egy megbeszélésre, amelyen „a Városháza állítólagos eladásáról is szó esett, de ami a legfontosabb: a beszélgetést titokban rögzítették” – írja a Magyar Nemzet, hozzátéve: 

azt ugyanakkor már elfelejtette megírni Dezső, hogy Bajnai nem mint régi ismerősét jellemzi Ganspergert a kiszivárgott hangfelvételeken, hanem, mint olyan harcostársát, akivel több van közöttük, mint barátság. 

A Magyar Nemzet részletes cikke ITT olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában