Jereván

2024.09.10. 14:25

Szijjártó: ha van ország a világon, amely igazán támogatja a konnektivitást, akkor az Magyarország (videó)

Ha van ország a világon, amely igazán támogatja a konnektivitást és a gazdasági együttműködést célzó kezdeményezéseket a háborúzás helyett, akkor az Magyarország - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Jerevánban.

MW

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter oldala

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Jereváni Párbeszéd elnevezésű fórum panelbeszélgetésén mindenekelőtt arról számolt be, hogy Közép-Európa és benne Magyarország rajtaveszített a világ hidegháború alatti blokkosodásán, illetve hazánk az ukrajnai háború szomszédságában annak minden negatív következményével súlyosan szembesül.

„Ezért ha van ország a világon, amelyik igazán támogatja a konnektivitást és gazdasági együttműködést célzó kezdeményezéseket a háborúzás helyett, akkor az Magyarország" - szögezte le.

Arra figyelmeztetett, hogy 

manapság minden politikai mozgás a világ ismételt blokkosodása felé mutat, és sajnos ehhez az Európai Unió is hozzájárul.

Emlékeztetett rá, hogy korábban bármilyen fegyveres konfliktus kapcsán az volt az EU álláspontja, hogy azt párbeszéd, diplomácia útján kell rendezni, nem fegyverekkel, ez viszont az ukrajnai háborúval mára megváltozott.

„Magyarország a nemzeti érdekét követve ellenzi az újbóli blokkosodást, és támogatja a konnektivitást, a civilizált kelet-nyugati együttműködés körülményeinek megteremtését" - mondta.

Ugyanakkor rámutatott, hogy

 bár egyes politikusok a hidegháborús logika felélesztésén dolgoznak, „a valós élet, a józan ész szintjén" a kelet-nyugati együttműködés szorosabb, mint valaha.

Szijjártó Péter ennek alátámasztására hazánkat hozta példának, amely szavai szerint egyike a világ azon három országának, ahol mindhárom német prémium autómárka üzemmel rendelkezik, emellett pedig a tíz legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó közül öt is a letelepedésről döntött, ráadásul éppen a német gyárak jelenléte miatt.

„És ha ennyire szoros együttműködés van a kínaiak és a németek, valamint a dél-koreaiak és a németek közt a gazdaság területén, egy olyan stratégiailag fontos iparágban, mint az elektromos autóipar, akkor úgy hiszem, hogy van még remény a civilizált kelet-nyugati együttműködésre" - vélekedett.

Kitért ezután a paksi atomerőmű bővítésére is, aláhúzva, hogy az orosz fővállalkozó miatt éles politikai bírálatok érték a magyar kormányt, azonban a projekten a Roszatom amerikai, francia, német, osztrák, svájci cégekkel dolgozik együtt.

Szijjártó Péter: Magyarország hozzájárulhat a dél-kaukázusi béketeremtéshez 

Magyarország közvetítőként hozzájárulhat a dél-kaukázusi béketeremtéshez, ugyanis olyan helyzetben van, hogy Azerbajdzsánnal és Örményországgal is tud tárgyalni a kölcsönös tisztelet alapján - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Jerevánban.
A tárcavezető a Jereváni Párbeszéd elnevezésű fórum panelbeszélgetésén a moderátor kérdésére válaszolva kiemelte, hogy Magyarország hozzájárulhat a dél-kaukázusi béketeremtéshez, minthogy a kormány olyan helyzetben van, hogy az azeri és az örmény féllel is képes tárgyalni a kölcsönös tisztelet alapján. 

Aláhúzta, hogy Magyarország és Örményország között két éve állt helyre a diplomáciai kapcsolat, azóta pedig megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja, közvetlen légi összeköttetés jött létre idén, illetve összesen mintegy ezer menekült gyerek vehetett részt magyarországi táboroztatásban. 

Emellett a kormány nemrég különített el további 800 ezer eurót az örmény keresztény egyház számára a rászoruló családok támogatására, rövidesen energetikai együttműködés fog indulni, feláll a gazdasági vegyes bizottság a kapcsolat további fejlesztése érdekében, és a két ország újranyitja a nagykövetségét egymás fővárosában - sorolta Szijjártó Péter. 

Majd hangsúlyozta, hogy eközben Magyarország stratégiai együttműködést folytat Azerbajdzsánnal is, mindez pedig lehetővé teszi a két ország közötti békeszerződés véglegesítési eljárásának elősegítését. 

Tájékoztatása szerint ezen megállapodás aláírásának Budapest is lehetne helyszíne. „A békeszerződés aláírására egy békeszerető nép békeszerető országának békeszerető fővárosában is sor kerülhetne" - mondta a miniszter.

„Hiszek abban, hogy segíthetünk a békemegállapodás létrejöttében, visszaadva emberek milliói számára a jogot a békés és biztonságos élethez" - összegzett.

Végezetül pedig felidézte, hogy a magyar kormányzat 2021 végén hozzájárult ahhoz, hogy öt örmény hadifogoly hazatérhetett Azerbajdzsánból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában