2025.06.11. 11:10
A szóvivő szerint saját halottaikat gyalázták meg az ukránok
A hivatalos orosz közlemény szerint Ukrajna semmilyen indoklást nem adott arra, hogy miért utasítja vissza a több ezer ukrán katona holttestének átvételét, csak nem jelent meg az előre egyeztetett helyszínen.

Halott ukrán katonákat szállító kamionok
Forrás: AFP
Június 2-án, Törökországban zajlott le az orosz–ukrán béketárgyalások legutóbbi fordulója. A felek többek között megállapodtak a súlyos beteg és sebesült katonák kölcsönös kicseréléséről a „mindenkit mindenkiért” elv alapján. Emellett a fogolycserével kapcsolatban még annyit egyeztettek, hogy legalább ezer hadifoglyot fognak kicserélni egymás között, és elsőbbséget élveznek a 25 év alatti katonák. Emellett megállapodás született az elesett katonák holttestének kicseréléséről is.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium hivatalos szóvivője a Szputnyik rádió adásában elmondta, hogy az orosz fél megjelent az egyeztetett időpontban az orosz–ukrán határon a holttestek átadására, ám az ukrán fél nem. A Magyar Nemzet írt róla, hogy miért nem akarja Ukrajna átvenni hősi halottait az oroszoktól.
Zaharova elmondta, hogy az elutasítás már nem is ellenük irányul, hanem a saját halottaikat gyalázták meg.
További részletekért kattintson.