vitatott terület

2020.09.11. 07:35

A határnál kialakult feszültségek enyhítésében állapodott meg Kína és India

Június 15-én a két határőrség között súlyos összetűzés bontakozott ki, amelyben húsz indiai katona meghalt.

A határnál kialakult feszültségek enyhítésében állapodott meg Kína és India külügyminisztere Moszkvában. Vang Ji és Subramaniam Dzsaisankar először ült tárgyalóasztalhoz azóta, hogy júniusban halálos áldozatokat követelő összecsapások történtek a vitatott területen a két ország katonái között.

Közös közleményük szerint a külügyminiszterek egyetértettek abban, hogy egyik félnek sem érdeke a határnál fennálló szembenállás. Ennek feloldására pedig mindkét ország csapatainak kerülniük kell a feszültségek további elmélyülését esetleg kiváltó lépéseket, párbeszéddel és a kölcsönös bizalom kiépítésével törekedniük kell a határterület békéjének helyreállítására.

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Vang Ji a találkozón hangsúlyozta: a két ország vezetőinek ragaszkodniuk kell ahhoz az állásponthoz, hogy Kína és India nem versenytársak, hanem együttműködő partnerek. Vang mindazonáltal arra szólította fel Indiát, hogy hagyjon fel a „tűznyitással való provokációval”, és vonja vissza csapatait.

Nyár óta az elmúlt negyven év legfeszültebb helyzete alakult ki a két ország vitatott határvonalán. Június 15-én a két határőrség között súlyos összetűzés bontakozott ki, amelyben húsz indiai katona meghalt. India szerint az incidensnek kínai halálos áldozatai is voltak, ám Kína nem adott tájékoztatást erről. A felek egymást tették felelőssé a Galván folyó magasan fekvő völgyében kitört harcokért.

Augusztus végén az indiai hadsereg ismét azzal vádolta meg Kínát, hogy katonái provokatív akciót kezdeményeztek a demarkációs övezetben. Peking ezt azzal utasította vissza, hogy kínai csapatok soha nem lépik át a két ország közötti határvonalat. A hét elején Peking és Újdelhi azzal vádolta meg egymást, hogy egy 1996-ban kötött fegyverszüneti egyezmény ellenére a másik fél csapatai figyelmeztető lövéseket adtak le a határnál.

A múlt héten a védelmi miniszterek is találkoztak egymással Moszkvában. Vej Fong-ho kínai miniszter az egyeztetésen teljes mértékben Indiát tette felelőssé a kialakult helyzet miatt, és aláhúzta: hadseregük az ország területét az utolsó szegletig megvédi.

Az érintett terület India északnyugati részén, a Kasmírhoz tartozó Ladakban fekszik. Ezen a vidéken a két ország határvitája India és Pakisztán függetlenné válásáig, 1947-ig nyúlik vissza. A határvitából kialakult 1962-es kínai-indiai háború óta idén nyáron vált a legfeszültebbé a helyzet a két ország csapatai között. A kínai ellenőrzés alatt álló Akszai Csin nevű területről Indiába átfolyó Galván folyó völgyébe május elején kínai katonák érkeztek, válaszul India is több ezer fegyverest mozgósított. A katonák többször összeverekedtek, kővel dobálták egymást.

A kasmíri térséghez tartozó Ladakban Kína 90 ezer négyzetkilométeres területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai fennhatóság alatt álló Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladak természetes része, amelynek ezért Indiához kell tartoznia.

A halálos áldozatokat követelő incidens után India betiltott 59 kínai mobiltelefonos applikációt – egyebek mellett a TikTokot, a WeChatet és a Weibo mikroblogot -, majd szeptember elején újabb 118 kínai mobilalkalmazást tett elérhetetlenné. Sok indiai vonult utcára a kínai termékek bojkottjára felszólítva. A kínai vámhivatal augusztus 23-án közzétett adatai szerint ugyanis Kína Indiába irányuló exportja az év első nyolc hónapjában 22,3 százalékkal esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!