Nemzetpolitika

2018.11.14. 14:01

A kárpátaljai szórvány helyzetéről tárgyaltak a képviselők

S még az egyházak nemzetmegtartó szerepe is szóba került a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány- és diaszpóra munkacsoportjának szerdai ülésén.

Keresztes László Lóránt, (LMP) a munkacsoport társelnöke az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón kiemelte: Kárpátalján rendkívül súlyos folyamatokat lehet tapasztalni, amelyek nagymértékben nehezítik a magyarként való boldogulást.

Hozzátette: olyan folyamatokat látnak, amelyek a megszerzett kisebbségi jogokat erőteljesen korlátozzák. Példaként említette az oktatási törvényt, a nyelvtörvényt, és kitért az ottani magyarságot egyre gyakrabban érő atrocitásokra is.

Az LMP-s politikus szerint a közelmúltban elfogadott és tervezett jogszabályok „tökéletesen szembe mennek az európai értékekkel”, ugyanakkor ennek ellenére nemzetközi szinten ezt az ügyet mégsem kezelik kellő súllyal.

Rendkívül fontosnak tartják, hogy ezt a kérdést eljuttassák a nemzetközi politika színterére is, hogy hatékonyan tudjanak fellépni a határon túli magyarság érdekében – jelezte az ellenzéki képviselő, aki szerint ebben a hazai politikai szereplők mellett óriási szerepe lesz a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságának is.

Kitért arra is, az az álláspontjuk, hogy nemzetpolitikai kérdésekben mindig félre kell tenni a pártpolitikai érdekeket.

Nagy öröm volt számára, hogy a mostani ülés is ennek jegyében zajlott. A tanácskozáson részt vettek a Kárpát-medence és a diszpóra magyarságának képviselői mellett, – a Demokratikus Koalíció kivételével – az ellenzéki pártok is – jelezte.

Szászfalvi László, a testület KDNP-s társelnöke azt mondta: az ülésen meghallgatták Grezsa Istvánt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztost. Jelezte: Kárpátalja ügyével kiemelten kívánnak foglalkozni a jövőben is.

Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház képviseletében az egyház nemzetmegtartó szerepéről beszélt az ülésen – közölte. Úgy fogalmazott: az egyházak a Kárpát-medencében és különösen a szórványban nemzetmegtartó szerepet és funkciót töltenek be, munkájukat segíteni, támogatni kell.

A Magyar Unitárius Egyháznak van szórványstratégiája, és rendkívül sokat tesznek a magyar kormány támogatásával annak érdekében, hogy a szórványban élőket a szülőföldjükön megtartsák. Az egyik legfontosabb feladat a jövőre nézve, hogy a magyar szolidaritást meg tudják tartani, azaz a nemzeti, nemzetpolitikai egységet fennmaradjon – mutatott rá Szászfalvi László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!