Ország-világ

2021.11.24. 13:39

A kormány újra megfékezi az önkormányzati sarcolást

Hiába döntöttek adóemelésekről több baloldali önkormányzatban, az Országgyűlés elé került új adócsomagban foglaltak szerint a kormány a következő évre is befagyasztja a helyi illetőségű adókat. Ami azt jelenti, hogy a már megszavazott adóemelések hatályukat vesztik. A helyhatóságoknak a 2019. decemberi állapotokat kell figyelembe venniük.

A kormány meghosszabbítja az egy évvel ezelőtt életbe léptetett adóemelési tilalmat, amely a 2021-es évre meggátolta az adóemelésre készülő önkormányzatokat abban, hogy a koronavírus-járvány alatt további sarccal terheljék a lakosságot – ez derült ki a mai napon benyújtott jövő évi adócsomag-tervezetből. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a Pénzügyminisztérium javaslatát, úgy a már elfogadott önkormányzati adóemelési tervek is érvénytelenné válnak, a tavaly év végi állapotok szerint maradnak az adóterhek – írja a Magyar Nemzet.

Mint megírtuk: több baloldali önkormányzat várta az adóemelési tilalom végét, amely december 31-én járt volna le.

Több helyütt már a novemberi testületi ülésen szavaztak kommunális-, építmény- és telekadó-emelésekről.

Józsefvárosban jövőre az építményadó, a telekadó és a magánszemélyek kommunális adójának mértékét növelték volna.

Ez több mint 273 millió forint többletkiadást jelentett volna a józsefvárosi embereknek és vállalkozásoknak.

Továbbá a DK-s vezetésű Óbuda sem volt rest, az építményadó és a telekadó összegét a törvények által megengedett maximumra emelték a legmagasabb kategóriában, így a nagyobb befogadóképességű kereskedelmi ingatlanok tulajdonosainak jelentősen többet kellett volna fizetniük jövőre. A közterület-használati díjak átlagosan mintegy tíz százalékkal emelkedtek volna és újabb tételek is kerültek a fizetési kötelezettségeket meghatározó felsorolásba.

Újpesten és az I. kerületben egyaránt emelkedett volna a kommunális-, az építmény- és a telekadó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában