Ország-világ

2021.06.20. 07:59

A Momentum csak azért képviselné a romaügyet, mert nem maradt neki más

Donáth Annának és a Momentumonak az a célja, hogy Hajdúhadházon bedőljön a szociális bérlakások felújítására és több földút aszfaltozására elnyert uniós program. A baloldal nem a probléma megoldását keresi, és nem az érintettek érdekeit képviseli, hanem botrányt gerjeszt – fogalmazott Horváth László, a Fidesz gyöngyösi országgyűlési képviselője.

„A baloldali politikai erők eszközként használják a cigány embereket, mert abban érdekeltek, hogy olyan méretű balhét generáljanak, amely már Brüsszelből is látható. A hajdúhadházi bérlakások felújításának ügyét ugyanúgy az uniós fórumokra szeretnék vinni, ahogy az Gyöngyöspata esetében történt” – mutatott rá képviselő.

„Elszomorító, hogy a baloldaliak a nehéz sorsú emberek jogaira hivatkoznak, miközben a saját politikai céljaik elérésére használják fel a kiszolgáltatott helyzetben lévőket” – emlékeztetett, majd hozzátette: a Hajdúhadházon kialakult helyzetben az a legfontosabb, hogy a problémákat helyben, a helyi szereplők bevonásával oldják meg.

Forgács István romaügyi szakértő Hajdúhadház fejlődését példaértékűnek nevezte a térségben. „Felzárkózási ügyekben és települési szinten is előremutató fejlesztések zajlanak a településen gyakorlatilag egy évtizede. A jelenlegi helyi roma nemzetiségi önkormányzat pedig partner ezekben” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek.

A szakértő hangsúlyozta: Csáfordi Dénes polgármester felelősen járt el az uniós forrásból felújítani kívánt bérlakások esetében, mert nem hitegette fölöslegesen a bérlőket.

„A szociális bérlakások lakóinak szerződései lejártak, a felújítást követően bárki pályázhat majd ezekre, azaz jogilag sem kifogásolható az eset, ráadásul az önkormányzat anyagilag is segíti ebben a helyzetben a családokat” – emlékeztetett.

Forgács István szerint mivel ebben a projektben egy időre megszűnik az érintettek lakhatása, nyilvánvaló, hogy sokan lesznek elégedetlenek, és ezt az elégedetlenséget a politikai térben könnyen fel lehet használni. „A politika úgy erősítette fel ezeket az érzelmeket, hogy valóban az egész fejlesztési projektet megakaszthatják azok, akik a leállítását követelik” – mondta.

Balogh Artúr, a Roma Szociáldemokrata Párt elnöke és az MSZP Roma Tagozatának volt elnöke lapunknak nyilatkozva kiemelte, hogy a Gyurcsány-koalícióból egyedül a Momentum próbálja képviselni a romaügyet, azonban se felkészültsége, sem tudása nincs hozzá.

„A Momentum veszítette a legtöbbet az összefogással. A hajdúhadházi esetből is látszik, hogy egyetlen másik baloldali párt sem állt bele az ügybe, mert nekik már kellő tapasztalatuk van ahhoz, hogy tudják, mennyire kockázatos egy ilyen feszült helyzetben politikai kampányba kezdeni” – mutatott rá.

A roma politikus emlékeztetett: a DK és a Jobbik a baloldali összefogás többi pártjának kárára kötötte meg egymással az előválasztási alkukat, a Momentum pedig teljesen kiszorult a döntésekből. „A hajdúhadházi ügyből is látszik, hogy Donáth Annáék kapkodva próbálnak olyan témát találni maguknak, ahol eredményeket mutathatnak fel. Ezért állhattak bele a szociális bérlakások fejlesztésének ügyébe és hirdettek saját roma programot” – vélekedett Balogh Artúr.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!