Nem ez az első eset

2020.09.25. 14:10

A „román Momentum” támogatására buzdít Fekete-Győr

Ismét a magyar jelöltek ellen kampányol a Momentum. Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke a vasárnap megtartandó romániai önkormányzati választások kapcsán üzent az erdélyi magyaroknak, ahol arra buzdítja a helyieket, hogy a Momentum testvérpártjának, az USR PLUS szövetségnek az önkormányzati jelöltjeit támogassák.

Fekete-Győr az időközben törölt videóban elmondta, hogy a testvérpártjuk azért dolgozik, hogy a szomszédos országban ne legyen korrupció és közpénzlopás, hogy legyen fejlettebb az infrastruktúra, az utak, az iskolák és a kórházak, valamint, hogy Románia Európa szerves része legyen. Hozzáteszi: ezzel ők momentumosok is egyet tudnak érteni – számol be a Magyar Nemzet.

Nem ez az első eset, hogy a Momentum Fekete-Győr Andrással az élen a román jelölteket biztosította támogatásáról a magyarokkal szemben egy romániai voksoláson, hiszen így tettek tavaly a romániai elnökválasztás alkalmával is – emlékeztet a lap.

A párt vezetője akkor a magyar induló, Kelemen Hunor helyett, inkább a korrupcióval megvádolt, liberális Dan Barna mellett állt ki. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője erre úgy reagált, hogy a Momentum megnyilvánulása felháborító árulás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!