polgárháborús helyzet

2019.01.03. 23:03

A szomáliai lakosság harmada szorul segítségre 2019-ben

Az adatok javulnak, de így is közel 300 ezer gyermek éhezik az afrikai országban.

Több mint 4 millió ember, a szomáliai lakosság harmada fog humanitárius segítségnyújtásra és védelemre szorulni 2019-ben – közölte csütörtökön becslését az ENSZ. Bár e számadat az előző évihez képest kedvezőbb, a világszervezet szerint „nem ad okot önelégültségre”.

„Még az élelmezésbiztonság javulása mellett sem engedhetjük meg magunknak, hogy megelégedjünk. A humanitárius szükségletek meghaladják a két évvel ezelőtti válság előtti szintet” – mondta csütörtökön megjelentetett közleményében Peter de Clercq, az ENSZ szomáliai humanitárius koordinátora.

E számadatok 34 százalékos csökkenést jelentenek a 2018-ban segítségre szoruló 6,2 millió emberhez képest, amit főleg a jobb humanitárius háttér és a humanitárius szükségletek pontosabb meghatározása tett lehetővé.

„A folyamatos konfliktusok és éghajlati válságok azonban az eddig elért előrelépések visszafordulásával fenyegetnek. Kollektív nemzetközi támogatásra lesz szükség a segélyműveletek fenntartásához 2019-ben” – hívta fel a figyelmet Clercq.

A Norvég Menekült Tanács (NRC) 2018 novemberében 294 ezerre becsülte az alultápláltságban szenvedő, – közülük – 55 ezerre becsülte a súlyos alultápláltságban szenvedő, az éhhalál közelében lévő gyerekek számát Szomáliában.

Szomáliában Mohamed Sziad Barre diktátor 1991-es elmozdítása óta szinte folyamatosan polgárháborús helyzet uralkodik, és nincs egységes, az ország egész területét uralni képes vezetés. A helyzetet súlyosbítja az al-Shabaab terrorszervezet jelenléte is, amely kiterjedt területeket tart ellenőrzése alatt az ország középső és déli részén.

A kelet-afrikai ország ezenkívül élelmiszerválsággal küzd, a becslések szerint a lakosság több mint felét (6,7 millió embert) fenyeget éhínség az elhúzódó szárazság és a biztonság hiánya miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!