felháborodás

2019.06.08. 21:28

A tengerjáró hajók ellen tüntettek Velencében

Egészen a Szent Márk térig vonultak a tüntetők Velencében a tengerjáró hajóknak a város csatornáin való közlekedése ellen tiltakozva szombaton, egy héttel azután, hogy egy tengerjáró egy kisebb turistahajóval ütközött össze az egyik hajóállomáson.

A Nem a nagy hajókra (No alle grandi navi) elnevezésű mozgalom szervezte tüntetésen a velencei hatóságok szerint mintegy hatezren vettek részt.

Természetvédők, velencei lakosok és turisták is csatlakoztak a menethez, amely a június 2-i hajóbaleset helyszínétől, a San Basilio-Zattere hajóállomástól egészen a városközpontig, vagyis a Szent Márk térig haladt gyalogosan és hajókkal is. A magasba tartott transzparenseken többek közt az volt olvasható, hogy „Ki a hajókkal a lagúnákból” és „Velence nem Disneyland”.

A tüntetőknek kezdetben megtiltották, hogy bevonuljanak a Szent Márk térre, amely 1997 óta biztonsági okokból le van zárva minden politikai jellegű megmozdulás előtt, később azonban a prefektus engedélyezte, hogy a tiltakozók bemenjenek a térre.

Egy héttel ezelőtt a velencei csatornahálózat egyik bejáratának számító Giudecca kanálisában egy majdnem 300 méter hosszú tengerjáró hajó manőverezés közben nekihajtott egy kisebb turistahajónak. Négy külföldi turista szenvedett könnyebb sérülést. A hajókat az ügyészség lefoglalta, hét személy ellen indult vizsgálat. A baleset ismét aktuálissá tette a szűk velencei csatornákra behajtó óriáshajók problémáját. A római közlekedési minisztérium június végére ígért megoldást.

A 40 ezer tonnánál nagyobb hajókat 2014-ben kitiltották Velencéből, ezt a rendelkezést azonban egy évvel később az olasz közigazgatási bíróság semmisnek nyilvánította.

Az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap adatai szerint Velencébe tavaly több mint ötszáz nagyhajó hajtott be, 1,5 millió turistával. Ez több mint 280 millió euró bevételt jelentett a város számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!