Ország-világ

2020.10.08. 14:34

A tüntetők nem engedték be az SZFE-re az egyetem kancellárját (videó)

Immár másodszor sem engedték be a hallgatók Szarka Gábor frissen kinevezett kancellárt a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. A vezetés többé nem vállal felelősséget a Vas utcai épületért, a sztrájkolók pedig elutasítják az SZFE modernizálását, és a kuratórium lemondását követelték.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Éberling András, Bach Máté

„Több dokumentum várja készenlétben, hogy ezeket aláírjam, ezek között nagyon fontos szerződések, pénzügyi dokumentumok, teljesítési igazolások vannak.

Ennek következtében, ha én nem tudok bemenni az épületbe, akkor sajnos a mai napon nem fogom tudni ezeket aláírni. Annak kell vállalnia a felelősséget, aki önöket ideküldte” – mondta Szarka Gábor az egyetem kancellárja, miután a hallgatók nem engedték be a Vas utcai épületbe. A kancellár szeretett volna egy, az „arcát felvállaló” hallgatókat képviselő személlyel tárgyalni, azonban ez kudarcba fulladt. Az egyik hallgató azzal érvelt, hogy az épületen kívül is lehetőség van ezeket a dokumentumokat aláírni, ezáltal a fizetések átutalása is megoldható – írja a Magyar Nemzet.

Szarka Gábor megjegyezte, hogy

elődjét, Vonderviszt Lajost is Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök aláírásával nevezték ki augusztusban, amely ellen nem volt kifogása a sztrájkolóknak, akit minden feltétel nélkül beengedtek az épületbe.

„Én ugyanannak a személynek, Vidnyánszky Attilának vagyok a kinevezettje, akinek a személyét most nem fogadják el, és nem engedik be. Ez azt jelenti, hogy nem Vidnyánszky személyével vagy jogi személyiségével van kifogása az ítélőknek, hanem bizonyos személyekkel, akiket diszkriminálnak” – fejtette ki a kancellár, aki a helyszínen felolvasta közleményét.

Szarka Gábor bejelentette, hogy

a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet megoldása érdekében a vezetés által felajánlott párbeszéd és megállapodás lehetőségét az egyetemfoglalók és a sztrájkbizottság is elutasította.

A mai napon a kuratórium felkérte az SZFE fenntartóját, hogy jelöljön ki új helyszínt a vezetés számára az oktatás megkezdése érdekében. A Vas utcai épületért, illetve az ott kialakult helyzetért a vezetés nem vállal felelősséget, valamint az oktatás szakmai tartalmáért sem felelős mától fogva – közölte a kancellár.

Ugyanakkor az épület üzemeltetését az ott dolgozók érdekében továbbra is biztosítják, amint erre lehetőség van. Ezúttal Szarka Gábor a kulturális szereplők támogatását kérte, hogy az egyetem épületének felújítása zökkenőmentesen menjen végbe.

Ezután a hallgatóság tíz pontban foglalta össze követelését, amelyekben elutasítják az egyetem modellváltásáról szóló törvényt, a kuratórium felügyelőbizottsága kijelölésének formáját, a fenntartó által rögzített alapdokumentumokat, valamint az „önkényesen” kinevezett új vezetőséget. Ezúttal a szenátus visszaállítását, az általuk elfogadott alapdokumentumok visszaállítását és a jelenlegi kuratórium lemondását, valamint az egyetem alapítványi fenntartásának eltörlését.

Szarka Gábor ezt követően távozott a helyszínről, újságírók kíséretében, a hallgatóság pedig elénekelte „A titkos egyetem titkosan kezdődik..” dalt.

Megnézzük, ki az, aki egy megújult Színművészeti Egyetem működésében érdekelt, és azokkal tovább dolgozunk

Szarka Gábor az Origónak is nyilatkozott:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!