Ország-világ

2020.10.30. 14:10

Áder János a járvány elleni védekezésről is egyeztetett az osztrák elnökkel Bécsben

A jószomszédi kapcsolat megőrzéséről biztosította egymást Áder János köztársasági elnök és Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök pénteken Bécsben.

Bécs, 2020. október 30. Alexander Van der Bellen osztrák államfõ (b) fogadja Áder János köztársasági elnököt hivatalos ausztriai látogatásán a bécsi Hofburgban 2020. október 30-án. MTI/Bruzák Noémi

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Áder János – miután hivatalos megbeszélést folytatott az osztrák államfővel többek között a koronavírus-járványról és a védekezési tapasztalatokól – sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy

fontos megőrizni a jószomszédi kapcsolatot, mert így mérsékelni lehet a járványból eredő károkat mindkét országban.

Emlékeztetett arra, hogy Ausztria Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere és harmadik legnagyobb befektetője.

Alexander Van der Bellen azt hangsúlyozta, hogy sokszínű és szoros politikai, kulturális, valamint történelmi kapcsolat fűzi össze a két országot, Ausztriában mintegy ötvenezer magyar állampolgár dolgozik, elsősorban az egészségügyben és a turizmusban. Hozzátette, hogy a jó együttműködés fontos és lényeges, eddig az egyeztetésekkel sikerült jól megoldani a határon átnyúló kérdéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!