szép új világ

2019.10.03. 16:00

Aki disznót eszik, maga is disznó lesz

„Aki disznót eszik, előbb-utóbb úgy is fog viselkedni” – mondta a Muzulmán Testvériség prédikátora, Mehdi Kabir. Franciaországban az iszlám terjedésével egyre több étteremből szorul ki a sertéshús, ami végül hatással lehet a sertéságazatra is.

Mehdi Kabir, az imám megszólalásában azt fejtegeti, hogy az emberek nem ehetnek disznóhúst, mert az hatással van az emberek fiziológiájára is, tehát, aki disznót eszik, az disznóvá válik. A V4NA hírügynökség cikke szerint erről videó is készült, ami szélsebesen kezdett terjedni a közösségi oldalakon.

Villetaneuse Párizstól északra, Seine-Saint-Denis megyében található. A párizsi agglomeráció hírhedt, északi területein jelentős a muszlim népesség aránya,

Saint-Denis városát mára szinte teljesen az iszlám törvények igazgatják.

A város életét a radikális iszlám, a minden napos drogháborúk, a bandaharcok és az illegális migránsok uralják.

A közösségi oldalakon rengeteg bejegyzés található arról, hogy Saint-Denis már egy „másik világ”.

Ezek a franciaországi kerületek és városok „kikerültek a köztársaság fennhatósága alól, az iszlám elfoglalta ezeket”. Erről Olivier Faure, a Francia Szocialista Párt főtitkára beszélt még 2018 októberében. A helyzet azóta nem változott,

folyamatosan érkeznek a hírek a francia no-go zónákban történt bűnesetekről.

Eközben Franciaországszerte egyre magasabb a muszlim lakosság aránya. Az iszlám térnyerésével pedig a franciák is elkezdtek alkalmazkodni a helyzethez.

Az Origo magyar hírportál például nemrég arról számolt be, hogy egy poitiers-i gyorsétteremben mostantól kizárólag halal hús termékekből készült hamburgereket árulnak.

Mivel a sertéshús nem halal, tehát, a muszlimok nem fogyaszthatják, sőt, Mehdi Kabir szerint, aki disznót eszik, disznóvá válik, ezért a sertéshús folyamatosan szorul ki a francia éttermekből is, így igazodva a vendégkör változásához.

Ez azonban rossz hír a sertéstenyésztőknek. Franciaország az Európai Unió harmadik legnagyobb sertéstenyésztője, az ágazat mintegy 130 ezer embert foglalkoztat a betanított munkásoktól kezdve a kutatókig. A sertéshús kiszorulása az éttermekből sok ezer munkahelyet veszélyeztethet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!