korlátozás

2018.04.04. 19:35

Ausztriában betiltanák a fejkendőviselést az óvodákban és az iskolákban

Azonos esélyeket szeretnének biztosítani a gyerekeknek.

Az osztrák kormány betiltaná a lányok fejkendőviselését az óvodákban és iskolákban. Erről Sebastian Kurz osztrák kancellár beszélt szerdán Bécsben.

„A kisgyermekek elfátyolozása egyértelműen olyan dolog, aminek nincs helye országunkban”

– jelentette ki Kurz.

A konzervatív néppárti kancellár szerint a nyár elejéig kidolgoznak egy erre vonatkozó törvényjavaslatot, annak lényege, hogy minden gyermek számára azonos esélyeket biztosítsanak. „Ehhez hozzátartozik, hogy a fiatal években ne történhessen hátrányos megkülönböztetés” – tette hozzá.

A törvényjavaslat alkotmányos szintre emeléséhez viszont az Osztrák Néppártból (ÖVP és )az Osztrák Szabadságpártból álló koalíciós kormánynak szüksége van egy ellenzéki párt támogatására.

Hírügynökségi jelentések szerint a kezdeményezés Heinz-Christian Strache szabadságpárti osztrák alkancellártól származik, Strache szerint a lányok fejkendőviselésének tilalmával kell ellensúlyozni „a politikai iszlám túlkapásait”.

Ugyanakkor nem tudni, hogy valójában hány óvodás és iskolás lányt érintene a javaslat, amelyet Heinz Fassmann néppárti oktatásügyi miniszter szimbolikus lépésként értékelt.

Ausztriában fél éve általános tilalom alá esik a teljes arc eltakarása a köztereken. A muszlimok integrációját elősegíteni hivatott szabályozás főleg az arcot elfedő muzulmán női öltözékek, köztük a burka és a nikáb ellen irányul. A törvény szerint 150 euró (46 500 forint) bírsággal sújtható az, akinek arca a homlok és áll között nem látható. A tilalom bevezetése óta mintegy 50 embert bírságoltak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!