Iráni-amerikai viszály

2020.01.10. 06:05

Az amerikai képviselőház engedélye nélkül nem küldhetnének katonákat

Trump reméli, hogy mindez csak javaslat szintjén marad.

A demokrata többségű képviselőház 224:194 arányban, nagyjából párthovatartozás szerint szavazta meg a határozati javaslatot. Nyolc demokrata párti képviselő ellene voksolt, míg három republikánus a demokratákkal együtt támogatta.

A javaslatot – amelyet a korábban hírszerzőként dolgozó, demokrata párti Elissa Slotkin képviselő terjesztett elő – a republikánus többségű szenátus szinte bizonyosan nem fogja elfogadni, viszont egy ettől független, de hasonló tartalmú határozatot megvitat majd.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök ennek ellenére úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a határozat „ütős”.

„Amerika és a világ nem engedhet meg háborút”

- hangoztatta Pelosi. Egyúttal megismételte korábbi álláspontját, miszerint az amerikai kormányzat a Kászim Szulejmáni iráni tábornok életét követelő célzott dróntámadásával „aránytalan és provokatív légicsapást hajtott végre Irán ellen a kongresszus megkérdezése nélkül, és ezzel veszélybe sodorta az amerikaiakat”.

A voksolás előtt Trump a Twitteren kifejezte abbéli reményét, hogy a republikánus képviselők Nancy Pelosi – ahogyan fogalmazott – „őrült határozata” ellen szavaznak. Később pedig újságíróknak azt mondta:

„a körülményektől függ majd”, hogy az Irán elleni esetleges további katonai akciók előtt konzultál-e a kongresszussal.

Hozzáfűzte, hogy ez nem is szükséges, hiszen néha „egy másodperc töredéke alatt kell döntést hozni”.

A szavazás után Hogan Gidley, a Fehér Ház helyettes szóvivője hangsúlyozta:

„ez a képviselőházi határozat megpróbálja aláásni az Egyesült Államok haderejének képességét arra, hogy megakadályozza Irán és az általa támogatottak terrorcselekményeit és az elnök felhatalmazását arra, hogy megvédje Amerikát és érdekeinket a folyamatos fenyegetéstől a térségben”.

Donald Trump múlt heti döntését Kászim Szulejmáni iráni tábornok likvidálásáról az amerikai törvényhozók bírálták. Igaz, elsősorban demokrata párti politikusok mondtak szigorú bírálatokat, de a republikánus táborban is voltak – például Mike Lee Utah és Rand Paul Kentucky szenátorai -, akik helytelenítették az akciót. Mindazonáltal a képviselőház azt követően szavazta meg a határozatot, hogy elemzők szerint mind Washington, mind Teherán elkerülni látszik a katonai konfliktust.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!