Szíria

2017.10.31. 06:15

Az ENSZ szerint mintegy 13 millió szíriainak van szüksége segélyre

Annak ellenére, hogy sikerült bizonyos haladást elérni az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni küzdelemben - jelentette ki hétfőn Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának a vezetője.

A szíriai válság hatása továbbra is mélyreható. Az Iszlám Állam egykori székhelyéről, Rakkából mintegy 436 ezer ember menekült el hatvan különböző helyre. A kelet-szíriai Deir ez-Zórt pedig augusztus óta 350 ezren hagyták el, ebből 250 ezren októberben

Mintegy 3 millió ember él a humanitárius segélyek szempontjából nehezen megközelíthető helyen. Lowcock ugyanakkor azt is elmondta, hogy a nehézségek ellenére az ENSZ és partnerei folytatják Szíriában a világ legnagyobb méretű humanitárius segélyműveletét.

Matthew Rycroft, brit ENSZ-nagykövet a BT állandó tagjainak részvételével tartott – Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia és Oroszország – tanácskozáson hangsúlyozta, hogy a testületnek szoros figyelemmel kell kísérnie a jövő hónapban a svájci Genfben tartandó szíriai béketárgyalásokat.

Staffan de Mistura, az ENSZ-főtitkár szíriai különmegbízottja csütörtökön azt mondta, hogy november 28-án kezdődik a szíriai rendezésről az ENSZ égisze alatt tartott tárgyalások újabb fordulója. Ezzel párhuzamosan a kazah fővárosban, Asztanában folytatódnak az Oroszország, Irán és Törökország védnöksége alatt rendezett Szíria-közi tárgyalások, amelyek célja szintén a konfliktus rendezése.

De Mistura felszólította az érintett feleket, hogy összpontosítsanak egy új alkotmány megszövegezésére és az ENSZ égisze alatt Szíriában tartandó választások megtartására.

Hat év alatt a szíriai polgárháborúban legalább 330 ezren haltak meg és milliók váltak menekültté.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!