Támadásra készültek

2019.12.13. 14:58

Az Iszlám Állam terroristáit tartóztatták le Moszkvában

A gyanú szerint diverzáns és terrorcselekmények elkövetésére készült az Iszlám Állam terrorszervezetnek az az öt tagja, akit őrizetbe vettek az orosz fővárosban – közölte pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Az FSZB szerint az elfogott személyek között ketten orosz állampolgárok voltak, hárman pedig közép-ázsiai köztársaságokból érkeztek Oroszországba. A gyanúsítottak rejtekhelyén a hatóságok egy Kalasnyikov gépkarabélyt, egy Makarov pisztolyt, lőszert, egy házilag előállított robbanószerkezetet, valamint olyan kommunikációs eszközöket foglaltak le, amelyek az Iszlám Állam szervezetőitől kapott utasításokat tartalmaztak.

A csoport tagjai ellen büntetőeljárás indult.

Az FSZB két nappal korábban azt közölte, hogy elfogott egy orosz állampolgárságú férfit, aki a szélsőséges ukrán Jobboldali Szektor szervezet követőjeként robbantásos merényletre készült Murmanszkban.

Egy nappal korábban, kedden Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság évértékelő tanácskozásán közölte, hogy a biztonsági szervek koordinált fellépéssel ötven „terrorista irányultságú bűncselekményt” hiúsítottak meg idén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!