Választás 2018

2018.02.21. 17:17

Az MSZP és a Párbeszéd összegyűjtötte az országos lista állításához az ajánlásokat

Az MSZP és a Párbeszéd még a nap folyamán leadja közös listáját – közölte az MSZP elnöke szerdán egy budapesti sajtótájékoztatón.

Az április 8-ai parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított.

Molnár Gyula közölte azt is, péntekig minden jelöltjüknek meglesz a választáson való induláshoz szükséges számú ajánlása.

Kérdésre elmondta, 58 választókerületben állít egyéni jelöltet az MSZP és a Párbeszéd, a szocialisták és a Demokratikus Koalíció (DK) megállapodása értelmében 46 helyen a DK indít jelöltet, 2 választókörzetben pedig független jelölteket támogatnak.

Molnár Gyula azt mondta, a klasszikus kampánytechnikák megszűntek, nincsenek közterületi lehetőségek, nincs hozzáférés a médiához. Ezért az MSZP mindenhol az utcán lesz, de nem folytatják az aláírásgyűjtést, mert azt törvényesen nem lehet – tette hozzá. Közölte, a központi kampánnyal a közösségi médiára fókuszálnak.

A sajtótájékoztató második felében az MSZP és a Párbeszéd politikusai megállapodást írtak alá a devizahitel- és a Quaestor-károsultakkal.

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, a megállapodásban vállalják, hogy új banki elszámoltatás lesz. A devizahitelesek szerint a bankok 2000-2500 milliárd forinttal követelnek többet, mint amennyit követelhetnének – közölte.

Hozzátette: a felvételkori árfolyamon kell újraszámolni a felvett hiteleket. Az elszámoltatásnak a fedezete a bankoknál lévő többletkövetelés, illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizaárfolyamon való nyerészkedéséből származó nyereség – mondta. A szocialista politikus a vállalások között említette, hogy kormányra kerülve azonnal felfüggesztik a végrehajtásokat.

Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke az orbáni vadkapitalizmust hibás terméknek nevezte, majd közölte, minden károsultat kártalanítani kell, bérlakásprogramra és felelős pénzügyi politikára van szükség.

Ravasz László, az Adóskamara képviselője arra szólította fel a kormányt, hogy azonnali hatállyal kezdeményezzen törvényt a végrehajtások felfüggesztésére.

Kálmán Pikó István Questor-károsult szerint a kárrendezési törvény nem a károsultak megsegítéséről, hanem a kirablásukról szól.

Kérdésre válaszolva Molnár Gyula és Karácsony Gergely is azt mondta, nem szavazzák meg a Stop Soros törvénycsomagot. Karácsony Gergely azt mondta, a javaslatokat visszavonják és helyette az ország valós problémáival foglalkoznak. Molnár Gyula szerint a törvénycsomag semmilyen problémát nem old meg, csak és kizárólag a civil szféra vegzálásáról szól.

Arra a kérdésre, mit szólnak ahhoz, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba, akit milliárdos vagyoni hátrány okozásával gyanúsítanak, leadta a országgyűlési képviselőjelöltséghez szükséges ajánlásokat, Molnár Gyula azt mondta, Czeglédy Csaba már korábban felfüggesztette a párttagságát. Nincs vele dolgunk, nem mi indítottuk, nem mi segítettük összegyűjteni az ajánlásokat és nem fogunk együtt kampányolni – közölte.

Kérdésre válaszolva Karácsony Gergely egyetértett Kunhalmi Ágnessel (MSZP) abban, hogy az egykulcsos adó „ősbűn”. Az MSZP-Párbeszéd nem adóemelésben, hanem adóátcsoportosításban gondolkodik – közölte. Hozzátette: olyan adótáblát fognak elfogadni, amely a magyar keresők 80 százalékának kisebb adóterheket jelent, de lehet, hogy a legmagasabban kereső tíz százaléktól kérnek egy kis plusz hozzájárulást az ország rendbe tételéhez.

Kaptak kérdést arról, mit szólnak ahhoz, hogy Soros Györgyhöz köthető szervezetek sajtóhírek szerint olyan kiadványt osztanak a bevándorlóknak a határtól délre, amelyek segítik őket abban, hogy menekültstátuszt kapjanak. Karácsony Gergely azt mondta, nem látta ezeket a híreket, de szerinte mindenkinek joga van ahhoz, hogy megkapja az élethelyzetéhez fontos tájékoztatást.

Molnár Gyula közölte, mondanivaló hiányában a kormány olyan kérdéseket – a menekültkérdés és a Soros-ügy – tesz a kampány központjába, amelyek a kormányzat szintjén könnyen kezelhető lenne. Ezek eltakarják a valódi problémákat – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!