kötcsei polgári piknik

2017.09.01. 07:35

Balog: a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása

Az üldözött keresztények támogatására létrehozott helyettes államtitkárság megszületésével, sikerült még jobban erre az ügyre irányítani a nemzetközi figyelmet.

A családpolitika és a keresztény értékek védelme áll majd az idei, tizenhatodik polgári piknik középpontjában, amelyet a hét végén tartanak Kötcsén – mondta az esemény házigazdája, Balog Zoltán a Magyar Időknek.

Az üldözött egyházak vezetői több évszázados vagy akár évezredes közösségeik megtartásához kértek segítséget. Magyarország ezért vállalta például az erbili Szent József kórház féléves gyógyszerszükségletének finanszírozását, és választott ki egy falut, amelyet teljes mértékben újjá akar építeni. A hatékony segítségnyújtáshoz elengedhetetlen volt a helyettes államtitkárság felállítása – hangsúlyozta Balog Zoltán.

Hozzátette: létrejött egy állami alap, amely közel-keleti és afrikai fiatalok magyarországi oktatását támogatja; a megkövetelt egyházi ajánlás pedig arra is biztosíték, hogy az ösztöndíjasok visszatérnek majd hazájukba és az ottani közösség megerősítésén dolgoznak.

A kereszténység a világ legüldözöttebb vallása, Európában pedig defenzívába szorult – mondta.

„Egyre többen és egyre keményebben támadják adminisztratív és jogi eszközökkel, s felhasználják ehhez a sajtó egy részét és a nyilvánosság különféle fórumait. Igyekeznek a keresztényeket maradi csodabogaraknak beállítani. A keresztény értékrendet, a hitünk megvallását törvényen kívülre akarják szorítani. Ezt látjuk akkor, amikor olyan alapvető intézményeket támadnak, mint a házasság, kétségbe vonva, hogy az egy férfi és egy nő kapcsolata. De idesorolhatjuk azt is, amikor le akarják vetetni a keresztet, a feszületet az iskolák tantermeinek faláról”

A kötcsei piknik házigazdája szerint az most a legfontosabb „- és nemcsak a választás, hanem a nyugati világ állapota miatt is -, hogy keresztény európai értékeink, az életformánk megőrzésének lehetőségeiről beszéljünk. S mindenekelőtt a magyar családokról”. Ennek van aktuálpolitikai vetülete is – jelezte -, mivel amit felépítettek, azt szeretnék megvédeni. „Nem feltétlenül csak az ellenzéki pártoktól, amelyeknek semmiféle elképzelésük nincs Magyarország jövőjéről azon túlmenően, hogy meg akarnak szabadulni Orbán Viktortól és a Fidesz-KDNP-től, hanem a külső erőkkel szemben is” – fűzte hozzá az emberierőforrás-miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!