Nemzeti tanévnyitó

2017.08.31. 20:14

Balog Zoltán: biztonságosabban indul a tanév, mint az elmúlt évtizedekben bármikor

A magyar családoknak biztonságosabban indul a tanév, mint az elmúlt évtizedekben bármikor – mondta az emberi erőforrások minisztere a csütörtökön Nagykőrösön megtartott nemzeti tanévnyitón. 

Véget érő bizonytalanság, megoldódó gondok

Balog Zoltán beszédében rámutatott: vége van az átmeneti nehézségeknek, a korábbi működési problémák megszűntek, bejáratott rendszerben kezdik el a diákok a tanulást. Úgy fogalmazott: a múlt útjai 2010-re elfogytak a köznevelés rendszere alól. Akkor egy igazságtalan rendszert örököltek, amely pénzügyi struktúrájában fenntarthatatlan volt, állandó bizonytalanságot hordozott, anyagilag kiszolgáltatta a tanárokat és bizonytalanságban tartotta az iskolafenntartó önkormányzatokat, szélesre tárta az esélyegyenlőtlenségi ollót. A miniszter szerint az anyagi gondokat az erősödő gazdaság megoldja, a szakmai problémákat pedig a párbeszéd oldotta, oldja meg.

A tárcavezető a családokat segítő intézkedések között kitért arra, hogy az 1-9. osztályban egy fillért sem kell fizetni a tankönyvekért, ami több mint egymillió diákot érint, az ingyenes étkeztetés pedig a diákok felére terjed ki. Szólt a most induló iskola-felújítási programról, amely 200 ezer gyermek tanulási helyét érinti majd.

A nagykőrösi református templomban a tárcavezető hangsúlyozta:

azért tartanak nemzeti tanévnyitó ünnepséget, mert az nem csak az itthoni, hanem a világ bármely részén, a határokon túl élő magyarságnak is szól.

Minden magyar iskolának szól az a pályázat is, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum írt ki 10 és 18 év közti gyermekek és az őket oktató intézmények részére, hogy felkereshessék Arany János életének helyszíneit – jelentette be Balog Zoltán, az Arany János születésének 200. évfordulóján szervezett eseménysorozathoz kapcsolódó kezdeményezést.

Az egyházi oktatási intézményeket arra kérte Balog Zoltán, hogy ne zárt rendszert alkossanak, hanem inspirálják az állami intézményeket.

A miniszter a tanárok feladatairól azt mondta, hogy nekik kell megteremteni az átadható tudás és a valós élet közötti kapcsolatot, ami nem kis feladat.

Azt is hozzátette, a kormány tervezi a Nemzeti alaptanterv megújítását, amelyet elkészülte után társadalmi vitára fognak bocsátani.

A lehetőségek és az esélyek tanéve

A lehetőségek és esélyek tanéve kezdődik meg pénteken a hazai iskolákban – hangoztatta Palkovics László oktatási államtitkár a nemzeti tanévnyitón elmondott beszédében. Azt mondta: ez lesz az első olyan teljes tanév, amely stabil, kiszámítható, nyugodt rendszerben telik, felállt az a keretrendszer, amelyben tanár és diák a feladatára tud koncentrálni. Kifejtette: a decentralizáció és a tankerületi központok átalakítása révén a szükséges források biztosításával, a fenntartás és a működtetés egy kézbe vonásával, az intézményvezetői jogkörök megerősítésével egyértelművé váltak a felelősségi és irányítói szerepek.

Kitért arra is, hogy a most induló iskolafejlesztések, a pedagógusbér-emelések következő lépcsője, az átalakított tanárképzés hozzájárul ahhoz, hogy modernebb környezetben, versenyképesebb bérrendszerrel induljanak neki az új tanévnek.

A köznevelés rendszere a minőségre, a magas színvonalra és a folyamatos fejlődésre törekszik az ország minden intézményében

- hangsúlyozta az oktatási államtitkár. Hozzátette: a feladatokkal még nem végeztek, de soha nem is fognak, mert az oktatási rendszer nem statikus, és szereplőinek sem szabad annak lennie.

Az államtitkár felidézte a reformáció időszakának egyik jelmondatát, „a megújulás lendületét”, amelyről azt mondta, ezt az újult erőt szeretnék látni a hazai iskolákban, ahol a változás, az újszerű gondolkodás és a folyamatos fejlődés újabb esélyeket teremt mindenkinek.

Palkovics László célul fogalmazta meg: az elkövetkező 180 napban arra kell törekedniük, hogy a rájuk bízott diákok tudását gazdagítsák, műveltségüket pallérozzák, szemléletüket formálják és a gondolkodásukat fejlesszék. Az oktatási államtitkár arról is beszélt, hogy a sikeres oktatási rendszert nemcsak a változás, hanem az állandóság is jellemzi. Állandóság az értékek és a célok vonatkozásában, mivel a jó iskola évszázadok óta ugyanazt az elvet követi: igazságos, méltányos és esélyteremtő. Törekedjünk olyan minőségi oktatásra, amelyben ez a kettősség, a változás és az állandóság is benne van. Teremtsünk esélyt minden magyar diáknak – hangoztatta Palkovics László.

(Borítóképünkön diákok a nemzeti tanévnyitón a nagykőrösi református templomban. Forrás: MTI / Ujvári Sándor)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!