Járvány

2020.06.03. 19:28

Beismerte tévedését a svéd virológus: túl sok a halott

A svéd koronavírus elleni védekezési stratégiáját kidolgozó virológus elismerte, hogy a fertőzés túl sok halálos áldozatot követelt. Anders Tegnell szerdán, a svéd SVT közszolgálati rádió műsorában úgy fogalmazott, hogy „túl sok svéd halt meg túl korán” – írja a V4NA hírügynökség.

Anders Tegnell a Svéd Rádió szerdai műsorában beismerte: „nyilvánvaló, hogy lehetett volna jobban csinálni, amit tettünk”. A svéd kormány vezető epidemiológus tanácsadója azt is elismerte, hogy „túl sok svéd halt meg túl korán” és hozzátette, hogy a vírus következő hulláma esetén Svédországnak átgondoltabban kell cselekednie. Tegnell korábban kritizálta a legtöbb európai országban alkalmazott módszert, ami az országhatárok, majd az iskolák, éttermek és üzletek bezárására alapozta a vírus elleni védekezést.

„Ha még egyszer szembesülnénk ugyanezzel a betegséggel, tudva mindazt, amit jelenleg tudunk róla, valami olyasmit kellene tennünk, ami félúton van aközött, amit mi csináltunk Svédországban és aközött, amit a világ többi része tett”

– fogalmazott Tegnell.

A skandináv állam kormánya nem zárta le a határokat, miként az iskolákat, éttermeket és kereskedelmi egységeket is nyitva tartotta a járvány idején. Ennek következtében jelenleg Svédországban jut a legtöbb halálos áldozat (5,29 fő) egymillió lakosra vetítve a világon. Ez az arányszám Nagy-Britanniában 4.48, Peruban 4.35, Brazíliában 4.34, Spanyolországban 3.38, az Egyesült Államokban pedig 2.99 a keddi adatok szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!