Járvány

2020.03.02. 10:15

Bocsánatot kért a dél-koreai Sincshondzsi egyház vezetője

Az irányítása alatt álló szervezet felelős volt az új koronavírus-járvány dél-koreai elterjedésében.

A dél-koreai fertőzések 60 százaléka közvetlenül kapcsolatba hozható a szektával, mivel néhány tagja januárban a közép-kínai Vuhanban, a koronavírus kiinduló gócpontjában járt.

Az egyház egyik 61 éves híve február elején Tegu városban annak ellenére részt vett a szekta legalább négy istentiszteletén, hogy lázas beteg volt. Később koronavírus-fertőzöttként diagnosztizálták.

„Szeretnék őszintén bocsánatot kérni az emberektől egyházam nevében” – mondta remegő hangon a Sincshondzsi szektát vezető és alapító, 88 éves Li Man Hi. „Nem volt szándékos, de sajnos sok ember megfertőződött” – tette hozzá.

A szöuli hatóságok közben nyomozást indítottak a Sincshondzsi egyház 12 vezetője, köztük az alapító Li Man Hi ellen, egyebek mellett emberölés gyanújával. Azzal vádolják az egyház vezetőit, hogy egyes híveik adatait eltitkolták a hatóságok elől, amikor azok próbálták felkutatni ez esetleges fertőzötteket annak érdekében, hogy megakadályozzák a járvány terjedését.

Ha korábban megtették volna a megfelelő intézkedéseket, el lehetett volna kerülni a koronavírus-fertőzések rohamos terjedését és számos ember halálát

- írta Park Von Szun szöuli polgármester a Facebook-oldalán.

Dél-Koreában kevesebb mint két hét alatt több mint négyezer koronavírus-fertőzést észleltek. A halálos áldozatok száma 20 fölé emelkedett.

Az oktatási miniszter bejelentette hétfőn, hogy az iskolákban két héttel elhalasztják a második félév kezdetét, így az oktatás csak március 23-án indul újra. Addig is digitális tankönyvekkel és online tanórákkal igyekeznek majd a diákok behozni a lemaradást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!