gesztus

2021.08.24. 12:40

Bocsánatot kért az iráni börtönhatóság vezetője a foglyok bántalmazása miatt

Az Evin börtönben jobbára az állambiztonság megsértésével vádolt rabokat tartanak fogva.

Bocsánatot kért az iráni büntetés-végrehajtás vezetője kedden amiatt, hogy bántalmazták a foglyokat egy teheráni börtönben, amiről egy hackercsoport által kiszivárogtatott videófelvételből szerzett tudomást a nyilvánosság.

A magát Edalat-e Ali-nak (Ali Igazsága) nevező csoport a közösségi médiában jelentette meg a felvételt, amelyet feltehetően az fővárosi Evin börtön térfigyelő kamerái rögzítettek. Látható rajta, amint a foglárok verik és a földön vonszolják a foglyokat.

„Tekintettel az Evin börtönben készült képekre, vállalom a felelősséget az ilyen elfogadhatatlan magatartásért, és fogadom, hogy megpróbálom megakadályozni az ilyen kegyetlen események megismétlődését, komolyan fogok intézkedni a vétkesek ügyében” – mondta Mohammad Mehdi Hajmohammadi, az iráni börtönhatóság vezetője Twitter- üzenetben, amelyet az iráni állami média is idézett.

Hajmohammadi a „mindenható Istentől”, Ali Hamenei ajatollahtól, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjétől és az iráni néptől kért bocsánatot, illetve azoktól a „tiszteletre méltó börtönőröktől”, akiknek fáradozása – mint ígérte – a hibák miatt nem lesz elfeledve. Arról azonban nem beszélt, hogyan tervezi kezelni a visszaélések ügyét.

A Reuters megjegyzi, hogy Iránban ritkaságszámba mennek az emberi jogok megsértésére vonatkozó effajta beismerések, a hatóságok gyakran alaptalannak minősítik és elutasítják a jogsértésekkel kapcsolatos bírálatokat.

Az Evin börtönben jobbára az állambiztonság megsértésével vádolt rabokat tartanak fogva.

Az AP amerikai hírügynökség felidézi, hogy miután Irán, a keményvonalas Mahmúd Ahmadinezsád elnök 2009-es vitatott újraválasztását követően szétverte az utcai tüntetéseket, a tiltakozók közül számosan az Evin börtönbe kerültek. Törvényhozók később, az ott elkövetett visszaélésekről készült jelentések nyomán kiköveteltek bizonyos átalakításokat, köztük zárt láncú kamerarendszert felszerelését.

Az intézményt régóta bírálják nyugati jogvédő csoportok, az amerikai kormány pedig 2018-ban feketelistára tette az emberi jogok súlyos megsértése miatt.

A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet egyik jelentésében azt írta, hogy az evini börtönhatóságok kínzással, határozatlan idejű fogvatartással és a családtagok sanyargatásával fenyegetik a rabokat, félrevezetik és megalázzák őket, előfordul, hogy naponta többször vallatják őket akár öt-hat órán át, megtagadják tőlük az egészségügyi ellátást és rokonlátogatásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!