célok

2018.09.02. 20:38

Bódis: olyan iskolát szeretnénk, ahol a gyermekek jól érzik magukat

Az oktatási államtitkár Maroslelén, egy évnyitón tartott beszédet.

Olyan iskolát szeretnénk, ahova a gyermekek örömmel járnak, ahol jól érzik magukat – jelentette ki Bódis József oktatási államtitkár vasárnap a Csongrád megyei Maroslelén, ahol az iskola új elsőseivel közösen nyitotta meg a tanévet, a helyi oktatás kezdetének 185. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Az államtitkár elmondta: az első iskolák létrehozásakor az írástudó emberek kinevelése volt a cél. A mai világban is írástudónak kell lenni, a digitális korban ez komplexebb feladat, közben azonban nem szabad elfeledni az emberi értékeket – hangsúlyozta.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, a közösségteremtés első igazi állomása mindig az iskola.

Maroslelén minden biztosított ahhoz, hogy a gyerekek megkapják a legmagasabb színvonalú oktatást, megadva az itt élőknek a helyben maradás lehetőségét – közölte.

Az államtitkár rámutatott, vissza kell szerezni a mezőgazdasági munka az elmúlt időszakban elveszített társadalmi rangját. Az agráriumban komoly elöregedés tapasztalható, a 21. századi kihívásoknak, a precíziós gazdálkodás követelményeinek megfelelni képes szakember-utánpótlás érdekében sokat kell tenni.

Lázár János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta: fontos, hogy minden gyermek, szülessék akárhova, esélyt kapjon arra, hogy szorgalmának, tehetségének, felkészültségének megfelelően boldoguljon. Ezt az esélyt első lépésként az iskola tudja biztosítani – jelentette ki.

Lázár János emlékeztetett, Maroslelén a 19. század első felétől folyamatos volt az oktatás, az iskola fejlesztése. Jelenleg pedig sikeresen kötik össze a digitális technológiát és a falu megmaradását, felismerve, hogy a 21. században egy kis vidéki település miként tud lehetőséget biztosítani az itt élők számára.

A politikus hangsúlyozta, azoknak, akik közéleti szerepet vállalnak feladatuk, hogy képesek legyenek ezt a lehetőséget – a szülők anyagi helyzetétől függetlenül – minden gyermek számára megadni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!