Járvány

2020.05.29. 11:09

Bodó Sándor: meghosszabbítja a kormány a munkahelyvédelmi bértámogatási programot

Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatásért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a kormány lépett a munkahelyek megvédése érdekében.

Augusztus 31-ig meghosszabbítják a munkahelyvédelmi bértámogatási programot – idézte a Magyar Nemzet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkárának szavait.

Mint mondta, a kormány komplex intézkedéscsomagot alkotott, hogy helyreállítsa a koronavírus járvány által felborított gazdaságot, illetve segített a családoknak és munkavállalóknak.

A munkahelyvédelmi bértámogatás lényege, hogy a munkavállalók csökkentett munkaidőben tudnak dolgozni, a kieső béreket a kormány pótolja. Tegnapig 10 500 cég pályázott munkahelyvédelmi támogatásra – számolt be az államtitkár.

Az adott munkahelyen a munkaadóknak lehetővé vált az egyszerű átcsoportosítás is – tért ki rá Bodó Sándor.

A munkaadók 137 ezer főre igényeltek támogatást, közülük már több mint 90 ezer ember kapott is, a többiek kérelme elbírálás alatt van – tette hozzá.

Munkahelyteremtő programot is indított a kormány, ezzel hetvenezer új munkahelyet tudnak teremteni, erre 84 milliárd forint áll rendelkezésre – hangsúlyozta Bodó Sándor.

Hat hónapig a kormány biztosítja a bértámogatást, majd három hónapon keresztül a munkaadó.

A személyenkénti támogatás összege legfeljebb havi bruttó 200 ezer forint lehet. Ez a munkavállalóknak havonta nettó 112 ezer forint bértámogatás jelent, kilenc hónap alatt pedig több mint egy millió forintot. Már 3200 munkavállalóra adtak be igényt a cégek az elmúlt pár napban. Többnyire kis- és mikrovállalkozásokról van szó.

Leginkább a vendéglátás, a turizmus, az építőipar és a kereskedelem területéről érkeztek az igénylések. A cégek a támogatás segítségével vissza tudják venni a korábban elbocsátott dolgozóikat.

Az áprilisi mélypont óta, több ágazatban is újra megindult az élet, nagy az igény a munkaerőre – tette hozzá. A munka.hu oldalon találhatnak választ kérdéseikre az érintettek a programokkal kapcsolatban.

A veszélyhelyzet idején az egészségügyi vizsga bemutatása nélkül is lehetőség volt jogosítványt szerezni. A veszélyhelyzet megszűnése után nem kell pótolni a vizsgát azoknak, akik ekkor szereztek jogosítványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!