EESZT

2019.03.19. 13:36

Bővülnek az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér adatbázisai

A kormány fontosnak tartja, hogy az egészségügyben fellelhető betegadatokat „egy csatornába” terelje, ezért a már működő elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) adatbázisai tovább bővülnek – jelentette be Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere Budapesten.

Kásler Miklós kiemelte, ehhez 23 milliárd forint áll rendelkezésre az Emberi Erőforrás Operatív Programból.

A fejlesztésekről szólva elmondta,

öt évre visszamenőleg felöltik a betegadatokat az EESZT-be, továbbá megtörténik a jelenleg is működő adatbázisok – az országos vérkészlet, a védőoltás-nyilvántartások, a várandós és gyermekegészségügyi kiskönyv-nyilvántartás, a személyre szabott sugárterhelés nyilvántartás, valamint a központi implantátum regiszter – beillesztése az egészségügyi felhőbe.

A miniszter beszámolt arról, hogy az EESZT-hez a kórházak és a házi orvosok többsége csatlakozott, a gyógyszertárak pedig 100 százalékban. A cél, kiterjeszteni a digitális lehetőségeket minden egészségügyi adatra vonatkozóan, hogy azok eljussanak az ellátás minden szintjére. Fontosnak nevezte, hogy az alapellátásban dolgozókat a betegadatok szintjén összekapcsolják a szakellátással és a kórházi ellátással.

Kásler Miklós a fejlesztések között kiemelte az onkológiai és a kardiológiai ellátást. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a projekt keretében 19 megyei és négy regionális centrumban bevezetik az országos onkológiai informatikai rendszert, amely tartalmazza az összes beteg adatait és az onkoterápiás protokollt is. Ezzel a jelenlegi hatvan napos kivizsgálási idő felére csökkenthető – emelte ki a tárcavezető.

Ezen kívül megvalósul a nemzeti kardiovaszkuláris képalkotó hálózat, amelynek révén az ország 21 kardiológiai centrumában megvalósul az egységes leletezés.

Kásler Miklós elmondta azt is, hogy a projektben egy központi távkonzultációs és egy korszerű távgyógyászati rendszer épül, amely támogatja a telemedicinát.

Mint mondta, 250 háziorvos és ötven szakorvos bevonásával zajlik majd a távmonitoring és távkonzílium próbaüzeme, ami nagyjából 15 ezer beteget érint a diabétesz, a magas vérnyomás, a szívritmuszavar, a bőrgyógyászat és az endokrinológia betegségekre fókuszálva.

Az ágazati informatikai infrastruktúra-fejlesztés keretén belül négy pilot intézményben – a debreceni Kenézy Gyula kórházban, a budapesti Szent Margit, Szent Imre kórházba és a szombathelyi Markusovszky kórházban – megújulnak ezen intézmények időpontfoglalási, betegregisztrációs, betegbehívó és -irányító rendszerei.

Ezen kívül létrehozzák az országos központi háziorvosi előjegyzési rendszert, valamint a tüdőrák korai diagnosztizálására egy olyan informatikai rendszert, amely képes lesz az alacsony dózisú CT-felvételek automatikus kiértékelésére és leletezésére is – ismertette Kásler Miklós.

A fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen javul a lakosság részére nyújtott egészségügyi szolgáltatások minősége és hatékonysága – emelte ki a miniszter.

Kásler Miklós úgy fogalmazott,

az egészségügyet az emberek jobb létének érdekében a megelőzés felé irányítják, tehát arra törekszenek, hogy kiiktassák azokat a tényezőket, amelyek a betegségek kialakulásához vezetnek.

Ezt szolgálják az eddig meghozott intézkedések; így a népegészségügyi program, az alapellátás vagy a sikertörténetnek tekinthető sürgősségi ellátás átalakítása és a népegészségügyi program. Mint mondta, „a 21. század egészségügyét építjük”, aminek feltétele rendkívül magas technológia elérése.

Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az egészségügyben is kell használni az informatika adta lehetőségeket, hogy ne csak „okos telefonok, okos otthonok, hanem okos kórházak” is legyenek.

A cél, hogy a különböző informatikai rendszerek egységesek, strukturáltak és feldolgozhatóak legyenek.

A projekt 2017. május 1-től 2020. március 31-ig tart. Hozzátette: több egyetem is beillesztette képzésébe az EESZT-hez kapcsolódó informatikai képzést.

Az EESZT-hez 2017. november 1-jével csatlakoztak a közfinanszírozott egészségügyi intézmények, a gyógyszertárak, múlt év novemberétől pedig az Országos Mentőszolgálat és a magánellátók. Eddig 500 millió adat került a rendszerbe, és a fejlesztések 2020 után sem szűnnek meg – tette hozzá a főigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!