Érthetetlen agresszió

2018.07.05. 19:38

Brit lányokra támadt egy szlovák férfi egy budapesti vonaton

A férfi egy üveg vizet dobott feléjük, és amikor a lányok a fülkét elhagyva próbáltak megszabadulni tőle, utánunk ment, és ököllel ütötte őket.

Az esetről az Express.co.uk számolt be. A portált ugyanis az egyik megtámadott lány nagymamája értesítette, mindössze néhány perccel az eset után. A hölgy elmondta, hogy 19 éves unokájával, Heidi Molloy-jal és barátnőivel egy ötvenes éveiben járó férfi kezdett verekedni – az unokának az egyik ütéstől monoklija is lett.

A megdöbbentő felvételen látható, hogy a férfi az őt filmező fiatalokkal kiabálni kezd, majd többször megüti őket, elsőként épp a felvétel készítőjét.

Az angliai diákok éppen Budapestről Prágába tartottak: jelenleg egy európai utazáson vesznek részt, hogy megünnepeljék első sikeres tanévüket a Leedsi Egyetemen.

Fotó: Express.co.uk / Facebook

Elizabeth Nelson, a nagymama azt mondta: „A lányok nagyon megrémültek és teljesen összezavarodtak. Számukra ismeretlen ez a fajta erőszakos agresszió.” Hozzátette:

„Ez az egész undorító. Az ember azt gondolná, hogy a gyerekei biztonságban vannak egy vonaton.”

A vonat személyzete felszólította a verekedő férfit, hogy üljön egy másik kabinba, távol a lányoktól. Értésére adták, hogy ha továbbra is agresszív viselkedést tanúsít, negyven eurós bírságot kell fizetnie.

Borítókép: Express.co.uk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!