Járvány

2020.08.27. 05:48

Chile is beszáll egy vakcina klinikai vizsgálataiba

Chile szeptembertől részt vesz egy olyan, koronavírus elleni vakcina klinikai vizsgálatában és tesztelési folyamatában, amelyet az amerikai Johnson & Johnson cég tulajdonában lévő Janssen Pharmaceutica fejleszt ki – jelentették be szerdán a céghez köthető forrásai.

A vizsgálat a Chilei Egyetemmel együttműködve folyik majd, a tervek szerint csaknem 60 ezer embert vonnak be a tesztelésekbe Brazíliából, Chiléből, Kolumbiából és Peruból. „Mivel közel vagyunk ahhoz, hogy a vakcina rendelkezésre álljon, három héten belül beolthatjuk az első önkéntest” – idézte az EFE hírügynökség Miguel O'Ryan akadémikust, a Chilei Egyetem orvosi karának professzorát.

A multinacionális cég közleményéből kiderül: az említett országok kiválasztásának a szempontja az volt, hogy milyen mértékű ott a járvány terjedése, milyen a lakosság demográfiai megoszlása, milyen követelményrendszer szerint működnek az adott ország egészségügyi hatóságai.

Ez a második olyan szerződés, amelyet ezen a téren köt Chile, mivel korábban már megállapodott a Sinovac kínai céggel, amely júliusban kezdte el a teszteléseket egy másik chilei egyetemmel együttműködésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!