hídról a mélybe

2018.01.30. 14:21

Csatornába zuhant egy busz Indiában, több tucat ember meghalt

A szerencsétlenség hétfőn történt, de a mentési munkálatok még tartanak, búvárok kutatnak a vízben az áldozatok után.

Csatornába zuhant egy busz a kelet-indiai Nyugat-Bengál szövetségi államban, a balesetben a legfrissebb hírek szerint 45 ember életét vesztette – közölte a rendőrség kedden.

Az éjszaka folyamán több holttestet is megtaláltak a Jalangi folyóhoz kapcsolódó egyik mély csatornában, ahová a busz zuhant.

Becslések szerint nagyjából 60-an utazhattak a buszon, közülük 12-en élték túl a balesetet, a halálos áldozatok között van két gyerek is.

Az egyik túlélő elmondása szerint a busz sofőrje éppen telefonált, és csak egy kézzel kormányzott, miközben egy másik járművet előzött a hídon. A sofőr a manőver közben elvesztette uralmát a busz fölött, és az a híd korlátját áttörve a csatornába zuhant.

A buszt darukkal emelték ki a folyóból, a holttestek többségét a jármű belsejében találták meg.

A baleset helyszínén kisebb csetepaté tört ki a hatóságok kiérkezése után: egy csoport kövekkel dobálta meg a rendőröket, mert szerintük túl későn érkeztek ki a tragédia helyszínére. A rendőrök könnygázt vetettek be a csoport feloszlatására.

A világon Indiában halnak meg a legtöbben – átlagosan 135 ezren – évente közlekedési balesetekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!