A karácsony védelmében

2018.12.10. 11:35

Cseh-magyar fegyvereket kapnak a katonai rendészek

A katonai rendészek kaphatják meg az első új, cseh–magyar gyártású fegyvereket a honvédségnél, az ünnepélyes átadás holnap a budapesti Petőfi-laktanyában lesz Benkő Tibor honvédelmi miniszter részvételével – olvasható a Magyar Idők cikkében.

Az első cseh–magyar közös gyártású fegyvereket ugyanis az itt szolgáló katonai rendészeknek adják majd át, akik már ezekkel a fegyverekkel vesznek részt a központi karácsonyi rendezvények védelmében, a terrorellenes rendőrségi intézkedések támogatásában.

Az átadáson Benkő Tibor honvédelmi miniszter mellett Böröndi Gábor altábornagy, a vezérkari főnök helyettese és Kránicz Roland, a magyarországi gyártó, a HM Arzenál Zrt. vezérigazgatója is részt vesz.

Még márciusban jelentette be Simicskó István akkori honvédelmi miniszter és Karla Slechtová cseh védelmi miniszter, hogy gyalogsági kézi lőfegyvereket fog gyártani Magyarország, erre a célra már üzemcsarnokot is létesítettek Kiskunfélegyházán.

Tízéves távlatban mintegy 100 millió euró értékben 200 ezer lőfegyver gyártását tervezik, ezekből a cseh haderő is részesül majd. Első lépésben a fegyverek összeszerelése kezdődött meg hazánkban, jövő januártól azonban már a teljes gyártás elindulhat, ezzel pedig – az előzetes számítások szerint – mintegy 200 embernek adhatnak új munkahelyet.

Mint ismert, a cseh licenc alapján CZ Bren 2 gépkarabélyt, CZ Scorpion EVO 3 géppisztolyt és CZ P–09-es pisztolyok gyártását kezdik meg hazánkban.

Az új fegyverek gyártása és a meglévő orosz haditechnikai eszközök felújítása mellett fokozott ütemben zajlik a modernizáció a honvédségnél: vásároltak kiképzőrepülőgépeket, szeptembertől pedig elindult a hazai katonai pilótaképzés is.

Beszereztek csapatszállító repülőgépeket, folytatják a Gripenek képességfejlesztését. Folytatódott a hadsereg gépjárműbeszerzési programja is: lecserélték a honvédség teljes közúti személygépkocsi-flottáját, novembertől a már átadott 27 mellé további 80 Rába terepjáró teherautó, az eddig beszerzett, negyven új busz mellé pedig további 25 érkezik az alakulatokhoz,

és még húsz ilyen jármű megvásárlására is megállapodást kötöttek.

Új könnyű helikopterek beszerzéséről is döntöttek, amelyek közül az elsők a tervek szerint a jövő év végéig meg is érkeznek. A különleges rendeltetésű dandárnak speciális, nagy mozgékonyságú terepjárókat vásároltak, a szárazföldi erőknél hosszabb távon tervezik páncélozott járművek és tüzérségi eszközök beszerzését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!