Ország-világ

2021.05.03. 13:03

Dömötör: a Jobbik vaskosan benne volt az oltásellenes kampányban (videó)

Dömötör Csaba szerint az, hogy a Jobbik nem mert kimaradni a baloldal oltásellenes kampányából, mutatja, mekkora a mozgásterük az ellenzéki összefogásban.

Az ellenzék, és így a Jobbik sem oltásellenes – mondta napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben Csányi Tamás. A Jobbik képviselője szerint a kormány által emlegetett határozati javaslatukban az ellenzéki pártok csupán a kínai vakcinák körüli tisztázatlan körülményeket szerették volna kivizsgáltatni. Mivel a javaslat a parlamentben nem nyert támogatást, ennek szavatossági ideje úgymond lejárt március elején, így azt nem lehet visszavonni, hiszen le lett szavazva – vélekedett Csányi Tamás, aki szerint a kormány politikai tőkét akar kovácsolni az ügyből. A Jobbik képviselője ennek kapcsán Áder János március 15-én elmondott ünnepi beszédét idézte, miszerint jó lenne, ha mindenki tudatosítaná, hogy a járványt nem lehet politikai haszonszerzésre használni – írja a Magyar Nemzet.

Válaszában Dömötör Csaba kiemelte, a baloldali pártok aláírták a határozati javaslatot, ami alapján nem lehetne használni a keleti vakcinákat, így több, mint egymillióval kevesebb embert lehetett volna beoltani eddig hazánkban.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára emlékeztetett: egyetlen baloldali képviselő sem ismerte el, hogy hibázott az oltásellenes határozati javaslat aláírásával.

Dömötör Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy a jobbikosok is támadták a keleti vakcinát. „Kínai cucc”, „orosz rulett” – idézte fel a megszólalásaikat az államtitkár, majd úgy fogalmazott: „A Jobbik vaskosan benne volt az oltásellenes kampányban.” A kormánypárti politikus szerint

dönthettek volna, úgy a jobbikosok, hogy kimaradnak a baloldal oltásellenességéből, de nem így tettek és ez mutatja, mekkora a mozgásterük valójában a baloldali összefogásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!