stílusváltás

2017.09.29. 08:33

Donald Trump négy nappal a német parlamenti választások után gratulált Angela Merkelnek 

Az amerikai elnök sok sikert kívánt a német kancellárnak negyedik kormánya megalakításához.

Az elnök hangsúlyozta a Washingtont és Berlint összekötő „mély kapcsolatokat”, valamint „az Egyesült Államok elkötelezettségét a német kormánnyal és a német néppel fennálló erőteljes és régmúltra visszatekintő szövetség mellett”.

A telefonbeszélgetésben a két politikus megvitatta Irán Közel-Keleten játszott szerepét – a Fehér Ház megfogalmazásában: „rosszindulatú tevékenységét” -, a perzsa állam rakétaprogramját, és azt a 2015-ben Teherán és hat nagyhatalom, köztük Németország között megkötött atomalkut, amelyet Donald Trump többször is élesen bírált, s amelynek még a felmondását is meglebegtette.

Az elnök és a kancellár megvitatta azt is, hogyan lehetne békés úton mentesíteni a Koreai-félszigetet az atomfegyverektől.

Donald Trump és Angela Merkel között korábban nem volt feszültségektől mentes a viszony. Az amerikai elnök erőteljesen bírálta az európai migránsválságban játszott német szerepet és e válság német kezelését, valamint Berlin kereskedelempolitikáját. Angela Merkel pedig nem hagyta kritika nélkül az „Amerika az első” jelszóval fémjelzett amerikai politikát. Júliusban a G20-as országcsoport Hamburgban megtartott csúcstalálkozóján azonban az amerikai elnök látszólag stílust váltott, s bár korábbi álláspontjait fenntartotta, dicsérte Merkel kancellár vezetői képességeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!