Nem tudni, mi lett vele

2018.09.29. 10:58

Egy férfi eltűnt a tengerben landoló repülőgépről Mikronéziában

Egy ember eltűnt az Air Niuguni Pápua új-guineai légitársaság gépéről, amely túlfutott egy mikronéziai sziget kifutópályáján és a tengerben állt meg – közölte a légitársaság szombaton.

Mint arról portálunk is beszámolt, a baleset a Mikronéziai Szövetségi Államokhoz tartozó Weno szigeten lévő Chuuk nemzetközi repülőtéren történt pénteken. Az Air Niuguni légitársaság előző nap azt mondta, hogy mind a 47 embert – 36 utast és a 11 tagú személyzetet – sikerült kimenteni a süllyedő gépről. A légitársaság azóta közleményében jelezte: a helyi hatóságokkal, kórházakkal és nyomozókkal együttműködve igyekszik fényt deríteni az eltűnt férfi sorsára.

Tisztségviselők elmondták, hogy hét embert kellett kórházba vinni, közülük hatan továbbra is kezelés alatt állnak, állapotuk stabil.

Egyelőre nem tudni, mi vezetett a balesethez.

Jimmy Emilio, a mikronéziai repülőtér vezetője elmondta, hogy a Boeing 737-es típusú gép 150 méterrel elvétette a leszállópályát.

Egy utas, Bill Jaynes videofelvételt is készített, amelyet feltett a Pacific Daily News című lap internetes oldalára. Ezen az látható, hogy a gépnél csónakokba menekítik az embereket. Az utas elmondta, először azt hitte, hogy kemény landolásuk volt, de egy lyukat látott meg a gép oldalában, amin keresztül víz áramlott a törzsbe. Jaynes méltatta, hogy a helyiek azonnal a segítségükre siettek.

Az Air Niuguni Pápua új-guineai nemzeti légitársaság 1973 óta működik. A légiközlekedés-biztonsági hálózat adatai szerint 111-en vesztették életüket pápuai járatokon az elmúlt két évtizedben, de egyik repülőgép sem tartozott ehhez a légitársasághoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!