zöld nemezis

2017.12.19. 19:14

Egy görög csoport élelmiszerek megmérgezésével fenyegetett

Három termékcsoportot elővigyázatosságból kivontak kedden a forgalomból Athén és Szaloniki üzleteiben a görög élelmiszerfelügyelet (EFET) utasítására, mert a Zöld nemezis nevű szélsőbaloldali görög csoport élelmiszerek megmérgezésével fenyegetett.

A csoportosulás azzal fenyegetőzött, hogy sósavval mérgezi meg két görög vállalat termékeit, pontosabban a kólásüvegeket, a friss tejet és a baromfi felvágottakat.

A cégek már elkezdték a szóban forgó áruk visszahívását.

A szélsőbaloldaliak interneten ismertetett közleménye szerint így akarnak tiltakozni „az állatok leölése és az ünnepnapok mértéktelen fogyasztása ellen”.

Ez nem az első alkalom, hogy a csoport ilyesmivel fenyegetőzik, már tavaly karácsony táján is le kellett venni az áruházak polcairól négy vállalat termékeit. Akkor a Zöld nemezis bejelentette, hogy klórral és sósavval mérgezte meg a Coca-Cola, a Nestlé, az Unilever és a görög Delta konszern egyes termékeit, és Athén és környékén december 22-e és január 5-e között elhelyezi őket az áruházakban.

Az anarchisták hasonló akcióval már 2013-ban is felhívták magukra a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!