gázsi

2017.08.06. 16:38

Egységes bérrendszert akarnak a zenekari zenészek számára

A szakszervezeti vezető, Gyimesi László kifejtette, hogy egyfajta muzsikus-életpályamodellt szeretnének biztosítani.

A szimfonikus zenekarokban dolgozó zenészek számára egységes bérrendszer kialakítását, ágazati kollektív szerződés megkötését szorgalmazza a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete.

A szakszervezeti vezető, Gyimesi László kifejtette, hogy egyfajta zenész életpályamodellt szeretnének biztosítani. Hozzátette, hogy a kezdeményezéssel a kulturális kormányzat is egyetért, ősszel folytatódhatnak a tárgyalások az érintettek részvételével.

Egy átlagos szimfonikus zenekarban dolgozó művész a diplomások között kifejezetten alacsony, 200-250 ezer forint bruttó, azaz 170-190 ezer forint nettó fizetést kap. A pedagógusok bérrendezése a zenetanárokat is érinti, ami a zenepedagógusok és a zenészek bére közötti különbség növekedésével járt, előbbiek javára. Ebből következően a muzsikusok egy része inkább tanításba kezd – mutatott rá Gyimesi László.

Hozzátette: ha a zenekari bérek megközelítenék a zenepedagógusokét, akkor az elszívó hatás mérséklődne. Megjegyezte, feszültséget okoz az is, hogy a zenészek egy része közalkalmazott, a többiek gazdasági társaságoknál vannak munkaviszonyban, előbbiek az idén átlagosan 15 százalékos béremelést kaptak, az utóbbiak bérét viszont nem rendezték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!