túlkapás vagy védelem

2018.07.07. 06:50

Eljárás indul a sofőrt lelövő francia rendőr ellen

A haláleset óta éjszakánként zavargások voltak Nantes elővárosi negyedeiben: a rendbontók benzinnel töltött lángoló palackokkal dobálták meg a rendőröket.

Hatósági felügyelet alá került az a rendőr, aki két nappal ezelőtt halálosan megsebesített egy igazoltatásnak ellenálló, körözött férfit a nyugat-franciaországi Nantes-ban – közölte péntek este a rendőr ügyvédje.

Laurent-Franck Lienard elmondta:

a rendőrt hivatali személy által elkövetett, halált okozó szándékos erőszakkal gyanúsította meg az ügyészség, ami húsz év szabadságvesztéssel sújtható.

A rendőr pénteken megváltoztatta a korábbi vallomását és azt állította: nem jogos önvédelemből, hanem véletlenül lőtt rá az autósra. Először azt vallotta, hogy azért lőtt rá a sofőrre, mert veszélyes volt és meg akarta védeni azokat az embereket, akik az általa vezetett gépjármű közelében voltak.

A hivatalos tájékoztatás szerint a rendőrség kedd este fél 9 órakor megállított egy gépkocsit Nantes Breuil nevű negyedében, mert a sofőr nem kapcsolta magára a biztonsági övét.

A gépkocsit vezető 22 éves Aboubakar Fofana, aki ellen csoportosan elkövetett lopás miatt elfogatóparancs volt érvényben, a belügyminisztérium tájékoztatása szerint nem volt hajlandó magát igazolni,

miközben a rendőrök a gépkocsi rendszáma alapján megállapították, hogy a járművet egy kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos nyomozás miatt keresi a nantes-i bűnügyi rendőrség. A sofőr először úgy tett, mintha ki akarna szállni, de közben megpróbált elmenekülni, ezért az egyik rendőr rálőtt és halálosan megsebesítette a nyaki ütőerén.

Pierre Sennes nantes-i ügyész tájékoztatása szerint az igazoltatás 10-15 percig tartott, a rendőrök ezután megkérték Fofanát, hogy kövesse őket a rendőrőrsre, a férfi azonban megpróbált elmenekülni, miközben majdnem elgázolt egy rendőrt, oldalán két gyerekkel. A rendőr félreugrott, magával rántva egy kislányt, akit az autó egyébként elgázolhatott volna, s a sofőr ezt követően egy parkoló járműnek ütközött. Az ütközést követően a sofőr ismét menekülni próbált. A rendőr ekkor lőtte le.

Az ügyész elmondta: a rendőr behajolt a gépkocsiba és megragadta a kormányt, hogy így tartóztassa fel a járművet, és a vallomása szerint a lövés eközben véletlenül dördült el, és halálosan megsebesítette a sofőrt.

Az ügyben a rendőrség felügyeleti szerve, az IPGN vizsgálatot indított, miután szemtanúk azt állították: rendőri túlkapás történt, a rendőr azután lőtt a mozdulatlan járműre, hogy a sofőr azzal nekitolatott egy házfalnak. A rendőrt csütörtökön vették őrizetbe.

A haláleset óta éjszakánként zavargások voltak Nantes elővárosi negyedeiben, a rendbontók gépjárműveket és épületek gyújtottak fel.

Pénteken már három, 20 és 21 év közötti férfit négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek a rendőri erőkkel szembeni erőszak miatt. A rendbontók benzinnel töltött lángoló palackokkal dobálták meg a rendőröket.

Csütörtök este békés menettel emlékeztek a rendőr által lelőtt férfira a tragédia helyszínén, Nantes Breil nevű elővárosában. A megemlékezésen mintegy ezren vettek részt „igazságot” követelve a 22 éves áldozatnak. Ebben a negyedben azóta nem voltak zavargások.

Péntek este az ügyész a rendbontások befejezésére kért mindenkit, Gérard Collomb belügyminiszter pedig ígéretet tett arra, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megnyugodjanak a kedélyek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!