tragédia

2017.12.06. 10:01

Előre eltervezhette tettét a nemrégiben eltűnt VV Fanni gyilkosa

A rendőrség emberölés ügyében nyomoz.

Előre kitervelten ölhették meg az egykori villalakót, VV Fannit, akinek november 20-án veszett nyoma – írta szerdán a Bors.

Fanni – aki örömlányként dolgozott – gyanús körülmények között tűnt el, kutyáit is magára hagyta. A rendőrség helyszínelés közben a lány lakásán egy fekete noteszt is keresett, amelyben Fanni kuncsaftjai szerepeltek. Az ügyben néhány napja a rendőrség egy férfit is őrizetbe vett, őt személyi szabadság megsértésével gyanúsítják.

Fanni édesanyját a Blikk információi szerint hétfőn behívták a rendőrségre, és azt közölték vele, hogy bár a lány holttestét nem találták meg, biztosak benne, hogy már nincs életben.

Édesanyja akkor a Blikknek megerősítette a hírt, az újságnak a BRFK viszont csupán annyit válaszolt, hogy VV Fannit még mindig eltűntként tartják számon. Kedden a rendőrség végül a Borsnak elismerte, hogy az ügyben azt a B. L. néven emlegetett férfit helyezték előzetes letartóztatásba, akit néhány napja őrizetbe vettek. A férfi ellen a személyi szabadság korlátozása mellett már emberölés megalapozott gyanúja miatt is nyomoznak, a lányt viszont még mindig eltűntként keresik.

A Bors szerint a rendőrségnek több bizonyítéka is van arról, hogy VV Fannit megölték, de a holtteste még nem került elő. Kamerafelvételek azonban bizonyítják, hogy a férfi egy éjjel felment a lány lakására, majd ölében elvitte az élettelen testét. A rendőrök Dunaújvárosig követték a férfi útját, autójában pedig kést, fegyvert és pajszert is találtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!