Lengyel és magyar tiltakozás

2017.11.02. 12:33

Eltávolítanák a keresztet II. János Pál franciaországi emlékművéről

Több mint 35 ezer lengyel írta már alá azt az Európai Parlamentnek címzett nyílt levelet, melyben az ellen tiltakoznak, hogy a francia Államtanács elrendelte a kereszt eltávolítását II. János Pál emlékművéről. Szijjártó Péter szerint ellentétes Európa érdekeivel a kereszténység visszaszorítását célzó „elképesztő önfeladás”.

A bretagne-i Ploermel város főterén álló emlékmű háborítatlanságának védelmében a CitizenGo nemzetközi katolikus civil szervezet lengyelországi irodája hétfőn indított internetes aláírásgyűjtést. A petíciót csütörtök reggelig több mint 35 ezren írták alá. Mai sajtótájékoztatóján

Szijjártó Péter bejelentette: a magyar kormány támogatásával az eltávolításra ítélt keresztet a budaörsi Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola fogadná be.

Korábban a közép-lengyelországi Sochaczew járás önkormányzata is határozatot hozott: ők is készek otthont adni a francia Államtanács döntése értelmében immár fenyegetett státuszban lévő emlékműnek.

A levél szerint a kereszt Európa gyökereire emlékeztet.

„Minden, a közterek cenzúrázására tett kísérlet, mely eltávolítaná ezt az Európa számára annyira fontos jelképet, a kontinensünk alapját jelentő gyökerektől való elszakadást jelenti”

- áll a CitizenGo petíciójában.

II. János Pál pápa emlékműve Ploermel városában, még rajta a kereszttel. Forrás: AFP / Damien Meyer

Az aláírók azt kérik, hogy az Európai Parlament tegyen intézkedéseket a kereszt franciaországi védelmére. Idézik az Európai Unió egyik alapító atyja, Robert Schuman szavait, aki szerint

„a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely zsarnokságba vagy anarchiába süllyed”.

A ploermeli emlékmű kapcsán szombaton

Beata Szydlo lengyel miniszterelnök bejelentette: kormánya lépéseket tesz azért, hogy „megmentse a cenzúrázástól” a lengyel pápa emlékművét,

és javasolni fogják ennek áthelyezését Lengyelországba, amennyiben ebbe a francia hatóság és a helyi lakosság beleegyezik.

A közép-lengyelországi Sochaczew járás önkormányzata ezt követően határozatot fogadott el, melyben készségét nyilvánította az emlékmű befogadására.

A nyolc méter magas pápai emlékművet 2006-ban emelték Ploermelben, a pápa alakja egy boltozat alatt áll, amelynek tetején kereszt emelkedik. Az emlékmű kezdettől fogva vitákat váltott ki, a francia Államtanács október 25-én az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvényre hivatkozva megerősítette egy bírósági korábbi döntését. Így

a jogerős és végleges ítélet szerint a keresztet az emlékműről 6 hónapon belül el kell távolítani, különben az egész emlékművet elbontják.

Lengyel sajtóértesülések szerint Ploermel polgármestere azonban egy olyan megoldáson gondolkodik, mely átminősítené a város főterének státuszát úgy, hogy ezt ne tekintsék köztérnek. Ezzel eleget tenne annak a követelménynek, hogy a város köztereinek világi jellege legyen, amely elvre a bírósági döntés hivatkozott.

Csütörtökön a magyar kormány nevében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is felszólalt az emlékmű védelmében. Mint bejelentette: a magyar kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy II. János Pál pápa szobráról az eltávolításra ítélt keresztet Ploermel városából Magyarországra lehessen szállítani, ha a franciaországi település vezetése hozzájárul ehhez.

A tárcavezető jelezte, hogy a párizsi nagykövetségen keresztül megkeresték a bretagne-i kisváros önkormányzatát, választ azonban egyelőre nem kaptak tőlük. Hozzátette: a keresztet a budaörsi Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola fogadná be.

Szijjártó Péter nem kívánta kommentálni a kereszt eltávolítását elrendelő államtanácsi döntést, de úgy fogalmazott, hogy

Európa jövője szempontjából „elképesztően káros” minden olyan döntés, amely képmutató módon, a toleranciára hivatkozva a kereszténység visszaszorítására irányul, és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el.

A miniszter szerint ellentétes Európa érdekeivel a kereszténység visszaszorítását célzó „elképesztő önfeladás”. Az ilyen lépések – mint fogalmazott – a kontinens civilizációjának és kultúrájának felszámolására tett intézkedéseknek tekintendők.

Hozzátette: olyan kérdések nyílnak meg napjainkban, amely kérdések megnyitását korábban senki nem tartotta volna elképzelhetőnek, hiszen azt talán – vallási hovatartozástól függetlenül – kevesen vitatják, hogy a kereszténység az európai kultúra meghatározó része.

Valóban igaz, hogy a 21. században Európában levetetünk egy keresztény jelképet? Vallásszabadság van mindenkinek, kivéve a keresztényeket?

- tett fel kérdéseket Szijjártó Péter, és ezeket a kérdéseket sorskérdéseknek nevezte.

A miniszter kiemelte, hogy

Európa keresztény jellegét meg kell őrizni, az ide érkezőknek pedig el kell fogadniuk és tiszteletben kell tartaniuk a helyi törvényeket és az itt élők hagyományait.

Az illegális bevándorlás Szijjártó Péter szerint veszélyezteti Európa keresztény jellegét, mivel a bevándorló országgá válás azzal jár, hogy az érkezők előbb vagy utóbb felül akarják írni a helyi szabályokat.

Borítókép: AFP / Damien Meyer 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!