Járvány

2021.11.07. 15:05

Eltilthatják januártól Belgiumban az oltást elutasító egészségügyi alkalmazottakat

Január elsejétől Belgiumban eltilthatják hivatásuk gyakorlásától azokat az egészségügyi alkalmazottakat, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen; a továbbra is emelkedő fertőzési adatok mellett több mint egy hete hétezer felett van a napi fertőzésszám az országban – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétvégi kiadásában.

Pedro Facon, a belga kormány koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős biztosa a védekezés fokozását célzó belga intézkedések előkészítéséről a napilapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a koronavírus elleni beoltottság mindenkinek, de az egészségügyi szakemberek számára azért különösen fontos, mert sok emberrel állnak állandó kapcsolatban, köztük a gyakran legyengült immunrendszerű betegekkel.

A tervezet szerint januártól az oltást továbbra is elutasító egészségügy dolgozó először figyelmeztetést kap, ha azonban ezt követően is megtagadja, hogy beoltsák, az engedélyének visszavonásával járhat. Hozzátette: a koronavírus elleni oltás kötelezővé tétele az teljes lakosság számára nem szerepel a tervek között.

A belga szövetségi kormány december elején szavazhat a koronavírus elleni oltást az egészségügyi dolgozók számára januártól kötelezővé tevő rendeletről – közölte.

Az illetékes belga közegészségügyi intézet legfrissebb tájékoztatása szerint az elmúlt hét folyamán naponta átlagosan 7248 ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal Belgiumban. Ez 11 százalékos növekedést jelent az előző hét adataihoz képest. Kórházba naponta átlagosan 171 embert szállítottak a koronavírus tünetei miatt, 25 százalékkal többet az előző hétnapos időszakhoz képest. A belga kórházakban 27 százalékos növekedés mellett 1929 ágyat foglalnak el koronavírusos betegek. Közülük 384 embert ápolnak intenzív osztályon, számuk 40 százalékkal emelkedett egy hét alatt.

Lélegeztetőgéppel 184 beteg légzését segítik. A koronavírus szövődményeiben a hét folyamán naponta átlagosan 20 ember halt, ami 14 százalékkal haladja meg az előző hétnapos időszak adatai.

A járvány kezdete óta 26 131 ember életét követelte, és 1 millió 414 ezer 463-an fertőződtek meg a koronavírussal Belgiumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!