Pakisztán

2020.11.10. 21:14

Emberrablással gyanúsított katonákat és hírszerzőket függesztettek fel az állásukból

A gyanú szerint még októberben elraboltak egy tartományi rendőrfőnököt, így kényszerítve ki Navaz Saríf korábbi kormányfő vejének letartóztatását.

Több katonát és titkosszolgálati tisztségviselőt is felfüggesztettek az állásából Pakisztánban, akiket ellenzéki vezetők azzal gyanúsítanak, hogy még októberben elraboltak egy tartományi rendőrfőnököt, így kényszerítve ki Navaz Saríf korábbi kormányfő vejének letartóztatását – jelentette be a hadsereg kedden.

A fegyveres erők szokatlannak számító döntésére nagyjából három héttel azt követően került sor, hogy rövid időre őrizetbe vették Saríf vejét, Mohammad Safdárt, miután részt vett egy, a jelenlegi miniszterelnök, Imran Hán elleni ellenzéki tüntetésen Karacsiban.

A visszavonult katonatisztként, ellenzéki politikusként ismert férfit szállodai szobájában vették őrizetbe. Safdár a megmozduláson hadseregellenes jelszavak skandálását vezényelte.

A legnagyobb ellenzéki párt, a korábban Saríf által vezetett Pakisztáni Muszlim Liga (PML-N) közlése szerint a politikus előállítását azután rendelték el, hogy elrabolták a tartományi rendőrfőnököt.

Azt nem tudni, hogy az üggyel kapcsolatban hány embert függesztettek fel az állásából. A hadsereg ugyanakkor nem ismerte el, hogy emberrablás történt.

A hadsereg heves bírálójának számító Navaz Sarífot a pakisztáni legfelsőbb bíróság 2017-ben elmozdította a tisztségéből, a törvényszék 2018 júliusában korrupciós vádakkal börtönbüntetésre ítélte, 2019-ben azonban Londonba távozhatott orvosi kezelésre hivatkozva. A volt kormányfő a hadsereget és a bíróságot hibáztatja, mert szerinte felfújták az ellene szóló vádakat.

Címkék#Pakisztán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!