Bérrendezés

2018.03.07. 10:55

Érkeznek a megemelt fizetések az egészségügyi szakdolgozóknak

A napokban kapják meg először, egy összegben a januárra előrehozott béremeléssel megemelt februári kereseteket az egészségügyi szakdolgozók, a béremelés 70 ezer embert érint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága szerdán.

Forrás: mti

A közlemény hangsúlyozza, nincs olyan egészségügyi szakdolgozó, akinek januárban (a minimálbér vagy garantált bérminimum emelésével) vagy a mostani emeléssel ne nőtt volna a bére.

A most érkező 8 százalékos emelés után a kormány 2019-ben további 8 százalékos emelést tervez az egészségügyi szakdolgozóknak, így bérük 2016 és 2019 között összesen 65 százalékkal emelkedik – írták.

Az államtitkárság emlékeztetett, a kormány az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik kérésére a 2018. novemberre tervezett 8 százalékos szakdolgozói illetményemelést előre hozta idén január 1-jére. Így a februári bérkülönbözet-kifizetést követően a márciusi utalásnál már a megemelt alapbérrel számolt keresetek érkeznek a dolgozók számlájára.

Az alapbéremeléssel együtt az egyes mozgóbérelemek – például ügyeleti díj, készenléti díj, rendkívüli munkavégzés bérpótléka, műszakpótlékok díjai – is emelkedtek, amely tovább növeli a keresetek összegét is.

Így például egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-végzettségű, E2 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete a 2010-es 159 506 forinthoz képest most 309 345 forintra emelkedik. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-végzettségű, E7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 2010-ben 172 228 forint volt, a mostani béremeléssel 342 582 forintra emelkedik.

Egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű, F2 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete a 2010-es 199 805 forinthoz képest most 382 354 forintra emelkedik. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű, F7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 2010-ben 222 976 forint volt, a mostani béremeléssel 421 121 forintra emelkedik.

Egy 4-6 éves munkaviszonnyal rendelkező, középfokú szakmai végzettségű, C2 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete a 2010-es 144 219 forinthoz képest most 250 293 forintra emelkedik. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, középfokú szakmai végzettségű, C7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 2010-ben 148 352 forint volt, a mostani béremeléssel 261 253 forintra emelkedik.

A januári bérminimum-emelésben érintett dolgozók csaknem 20 ezer forintos béremelésben részesültek – közölte az egészségügyért felelős államtitkárság.

Borítókép: Egy beteget ápolnak a Bács-Kiskun Megyei Kórház intenzív betegápolási részlegén Kecskeméten 2017. november 23-án

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!